Nehéz dolgom van ezekkel a képpárokkal, mert nem tudok kapaszkodót találni bennük arra nézvést, hogy hogyan is kellene őket kezelnem, hogyan kellene őket összehasonlítanom, vagy egy történetté fűznöm. Formailag, tartalmilag, szerkesztésileg, érzelmileg - bármelyik érvényes lehet, és biztos, hogy van valamilyen kiindulási pont, hiszen a Tamás fejében ez valahogy elindult. De nem nagyon jön nekem át, és sajnos ennél a pontnál erősebb az, hogy az egyes képekkel mi a helyzet. Számomra önálló képként maradnak meg. Hiába vannak egymás mellé szerkesztve. Ennél a képpár 1–nél az első kép nagyon szép formai játék, finom tónusokkal dolgozik Tamás, és nagyon érzékletes az, ahogy ezek a formák egymás után jönnek. Kifogástalan az ügy, nem tudok egy rossz szót sem mondani rá, mert minden rendben van vele. A második kép beleesik egy olyan dobozba, amibe azok a képek kerülnek nálam, amiknél valamiféle művészi hatás keresés történik, de erősebb az a hatás, ami ebben az úgymond ihletettség, mint az, ami formailag le tudna kötni. Nagyon nehezen mondom, de ez az a doboz, ahova nekem a művészkedés kerül bele. Csináljunk valamit, ami nagyon elvont, és arra majd az átlagember nem nagyon tud mit mondani, csak bólogat majd. Itt most nem tudok mit kezdeni, lehet, ha nagyobb méretben látnám, akkor minden egyértelművé válna, de ebben a méretben ez így nem működik. És ez most egy technikai javaslat lesz, hogy ha ilyen képpárokat osztunk meg, akkor lehet ám, hogy célszerűbb ezeket egymás alá tenni, mert jobban elférnének. Szóval, valahogy most hogy mi köze ennek a talán fa lenyomatnak, vagy hát, ebben a méretben ez akár lehetne egy rozsdafolt is, tehát, hogy ennek mi köze a csészék finomságához, ha ellentétpár, akkor viszont ahhoz, hogy működni tudjon, azért valamilyen párhuzamnak kell lenni, amihez képest az ellentét kialakul. Ha semmilyen közös pont nincs a két kép között, akkor nálam ez nem indul be. Nem tudok mit csinálni. Az egyetlen közös pont, hogy fekete-fehér mind a kettő. Biztos ez az én hibám, lehet, hogy nekem van ehhez túl földhöz ragadt gondolkodásom, de nem látom a kapcsolódást. (hegyi)