A főzőverseny rész nekem ebből a képből nem jön ki, mert amit itt most látunk, az nekem inkább egy Matula bácsis hangulat, kicsaptuk a gyereket vidékre nyaralni és a nagyapa majd megtanítja őt gulyáslevest főzni, és a srácon meg látszik, hogy minden mással foglalkozna, elmenne inkább biciklizni. Érdekesen áll hozzá ehhez a helyzethez azzal, hogy zsebre van dugva a keze, kicsit ki is fordul a nagyapa világából. Szóval az most mindegy, hogy ez főzőverseny vagy sem, az üzenete nagyon erős arról, hogy ennek a két embernek milyen is a viszonya, a kommunikációjuk milyen irányban folyik. Ettől még lehet, hogy a következő pillanatban ez a fiatalember ránézett erre a bácsira, de most még úgy tűnik nekem, hogy van egy ember, aki adja az információt, és van egy másik, aki kevésbé akarja azt befogadni. Szóval jó ez a ritmus, ezzel abszolút egyet tudok érteni, ami egy kicsit furcsa és kilóg, lehet, hogy az utómunka miatt van így, nem tudom, az maga a kályhacső, ott fent a fánál teljesen furcsán jön ki, mintha rávakuztál volna, az egész olyan érdekesen dudorodik ki a képből, van egy 3D-s élmény. Ezt nem azért mondom, mert baj lenne, de én azért egy picit sötétebbre vettem volna, hanem csak a furcsasága az, amit megjegyzek, nem egy szokványos dolog. A másik kérdés az és nem tudom másképpen mondani, de azért is vagyunk itt a Látszótéren, hogy ilyenekről is beszéljünk, mert célszerű a dolgokat tisztába tenni exponáláskor, hogy ne legyenek kétséges helyzetek, ne maradjanak kétséges helyzetek, hogy mit csinál a bácsi a zsebében. Valószínű, hogy az egy kötényke akar lenni, de félreértésre ad okot, hogy vakaródzik vagy mit csinál, lehet, hogy érdemes lett volna várni, amíg ez tisztázódik. Nagyon fontos a fotográfiában, hogy milyen pillanatot merevítünk ki. Nem konkrétan ide tartozik, de jelentéssel bír és gyakorta találkozhattok vele a valóságban, a sajtófotóban szokták ezt használni két területen, az egyik a sportfotó, amikor valami idétlen pózban ott van a labda a játékos orra hegyén, vagy éppen bebandzsít a szerváláskor a pingpongozó, vagy az úszó torz fejet vág, minden pillanatból ki lehet metszeni egy ilyet, a sportfotósok előszeretettel csinálják ezt. Ide lehet tenni a természetfotósokat is, amikor úgymond humanoid érzelmekkel próbálnak felruházni állatokat és jaj de néz a mókus. A másik terep a politikáé, amikor úgy csinálunk az ellenfélből hülyét, hogy egy beszédszituációból pont olyan részt választunk, amikor el van ferdülve a szája vagy ki van nyitva túlságosan a szeme, vagy be van csukva, és ezt szövegkörnyezetbe elhelyezve direkt félremagyarázzuk, hogy a néző is röhögjön, jobb esetben vagy rosszabb esetben orientáljuk, hogy mit gondoljon az adott közszereplőről. Úgyhogy erre érdemes odafigyelni. Következő veszélyes terület az evés, amivel kapcsolatban azt szoktam mondani, hogy evés közben én nem szeretek embert fotózni és másnak sem ajánlom, mert igenis félreérthető lesz, ritka az a pillanat, amikor evés közben az ember nem grimaszolna furcsán. Szóval ott a bácsinak a kezével van valami baj, nem teljesen tisztázott ez a szituáció. (hegyi)