Szívesen leírnám a receptjét, de a barátom mindig csak érzésből főz, nem recept alapján, így hát ez örökké titok marad, hogy hogyan is készül :) Mellesleg fantasztikusan finom volt. :)
Örülök annak, hogy visszatértél és remélem, hogy lesz folytatás is. Az ételfotó olyan, mint az étel recept. Nem mindig tudja az ember pontosan, hogy is jutott a végeredményig, de a kész kép, mint a vacsora, lehet finom. Csak az a helyzet, hogy míg az ember otthon főzve nagyon toleráns, hiszen aki főz neki, az a kedvében akar járni, tehát nem kritizálunk, addig egy étteremben nap nap után újra meg kell történnie a csodának, egy adott ételt ugyanúgy meg kell tudni ismételni másnap is. Miért mondom ezt? Mert ennél a képnél hoztál egy döntést, hogy elforgatod a valóságot, ezzel sokszor élnek a kajafotóknál, mert így új belső történet állhat elő, de ezt nem lehet mindig alkalmazni. Értem, hogy a szentségtörésben van humor és én is belekomponáltam volna, de az étel kupacának nem szabad emiatt ennyire szélre sodródnia, mert a néző attól fog tartani, hogy kiborul az egész, és ez ellentétben van azzal, hogy az étkezés alapvetően meghitt és relaxált helyzet. Várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:
Ez tényleg finom lehetett, de a képen ez nem jön át. A szög, a megvilágítás, a kompozíció, mind inkább taszít, mint vonz.
Két dolog van ami eszembe jut látva a képed...
Az egyik, hogy nem értem a dőlést, mi az oka... ráadásul ott a borosüveg, már aggódom is, hogy az a finomság lezúg az asztalról...
A másik meg az, hogy elsőre én távolabb maradnék az ételtől, hogy legyen időm megkívánni, és ha tetszik, majd közelebb megyek.
Ha kapásból a képembe nyomnak bármilyen szép, és finom kaját, az első reakcióm, hogy hátrébb lépek.
Micsoda idők című Véleményesünkhöz ezt a fotódat választottam ajánlóképnek, köszönettel.