Nagyon szeretem ezt a kepet. A bensoseges talan az a szo, amit keresek. Nehez szabadulni ettol a keptol, nem visz ra a lelek, hogy felkeljek az asztal mellol. Szivmelengeto az a mar-mar gyermeki vegre-erzes, amit latok a testtartasban (haromszogek!), a ragaszkodo keztartasban, ahogy soha tobbe nem engedik el a macskat, es persze a kimerulten is nyitott tekintetben, ami nekem mintha azt mondana, hogy "koszonom, de meg egyszer ugye nem kell". A bekes hangulat mellett jol latszik a finom jatekossag. A macska nem feltetenul maradektalanul boldog ott abban a pozban es megis alaveti magat a gazda akaratanak, eloterbe helyezi annak komforterzetet a sajatjaval szemben. A gazda pedig ugy nez, hogy ezer szo is keves hozza. Talan ettol is olyan emberi, hogy a nyilvanvalo mondando mellett ott van azokban a szemekben sok-sok aprosag, amiket inkabb csak erzekel az ember, de megfogalmazni nem tudja. Sok csillag. (bobak csaba)
Magamhoz csillagot nem tartom ildomosnak, és köszönet az elemzésekért és azért főleg, mert jól sikerült belehelyezkedned, értelmezned, pontosabban öröm, hogy ezek szerint átment, amit akartam a képekkel mondani. Misa, a cica, hát, igen, ő elviseli ezt a gyengéd marasztalást, egy ideig. Aztán elszelel. Majd visszajön és bebújik a szakállba. És igen nagyon remélem, hogy még egyszer nem kell.