(Illusztrációnak töltöttem fel volna leginkább egy Ahmatova vershez)
Anna Ahmatova:
Ébren
Elmúlt az idő is, a tér is el,
a fehér éj, éles fényeivel,
kristályban a nárcisz az asztalodon,
a szivar meg a füstszalagok,
s a tükörlap, ahol mint tiszta tavon,
arcod még visszaragyog.
Elmúlt az idő, a tér is el.
Te se tudsz segíteni semmivel.
Az jó, hogy a verset is megadod, mert így tudok arról beszélni, mi az illusztráció lényege nekem. Valamit ki kell halászni, valamit, ami képnyelven is elmondható, ez az alap. De nem a legközhelyesebb részét, mert az giccsbe fog vinni. Az elmúlásra nem lehet így reflektálni, ahhoz képileg kell elvontabban fogalmazni, nem ilyen direkten ábrázolt tárgyakkal. Lehet a szivarfüst és egy nárcisz - nem rózsa! - és az adhat elég jó támaszt a versnek, de ez egyéni, kinek mi. Ami a képet illeti, így ez nem tud nekem működni, mert bár a rózsák szépen halnak meg, de a csipketerítő gáz. (hegyi)
Hát ja, ez bizonytalansági faktoros volt pont a terítő miatt, azért került ide. A fotó nem a versért készült, de úgy töltöttem volna fel - mert megvolt bennem ez a szabad társítás. Egyszerűen volt egy fotó, és illusztráltam egy verssel.
Eredetileg persze ez is maga a világítási kísérlet része igazából, pont akkor készült, mint a másik. A rózsa is, meg a többi is itt adottság, csak kellék a játékhoz, az, ami van. Köszi!
Igen, de ezekben a fényekben a rózsa a lelkét veszti, száraz, mint a sivatag.