A Barbara visszatért a korábbi munkáinál is már használt tükröződésekkel való folyamatos ritmikai megfigyelésekhez, amelyben nagyon jó geometriai kapcsolódásokat fejleszt. Egyrészt alapvetően uralja a képet a fölső harmadban egy, talán nem lesz furcsa azt mondani, hogy egy Hórusz szemre, az egyiptomi képzőművészetben oly sokat használt formára hasonlító kollázs rendszer. Ez valószínűleg valamilyen lépcsőházi korlát, üvegdarabkák, tükröződések összessége, amely középpontjában, tehát a szemgolyó középpontjában maga a fotós és a fotós varázs szerkezete, a mindezt exponáló fényképezőgép van. Ebből sugárirányban szintén egy játékos tükröztetéssel maga a fényképész lába és a fényképész teste mintegy régi kártyakép, ahol összefordulnak a kártya alsó és felső formái és így folthatásaiban a kép, az absztrakt szemforma és ez a furcsa sugárirányú formamegoldás összekapcsolódik. Tehát a kép valójában kétféle irányban is mesél, kommunikál velünk. Egyrészt a nagyon ötletes és nagyon jó ritmusú absztrakciós játék, amelyben természetesen még mindaz a pulzálás, vibrálás benne van, amely körülbelül két-három hónappal ezelőtt az alkotásokon érezhető volt - itt elsősorban az akkori habitus, az akkori lelkiállapot, amire utalok. Ezt kompozíciós rendben úgy oldja meg az alkotó, hogy a legtöbb információt, a legtöbb izgalmat a kép fölső felületére helyezi el és az alsó harmadban a járólapok barnái, folthatásai pedig könnyedebben vannak kezelve ezáltal fölülről lefelé nyomódik, törekszik a kép egyfolytában dinamikát létrehozva - ha akarjuk, mondhatnánk azt is, hogy bizonytalanságot generálva. És ebben az egészen szénfekete, majdnem hogy részlet nélküli lábformák erőteljesen osztják ezt az amúgy sematikusabb alsó harmadot. Ez az egyik megoldási képlete talán ennek a képnek. A másik pedig, hogy közben gazdag formavilágot, mesélhető, történetszerű formavilágot is használ, nemcsak egyszerűen ritmikai elemeket, a kovácsoltvas ornamentikális díszítéseket, a gipsz stukkókat, a freskó egy részletét, az emberi alak testkódjait, testgesztusait. Itt valószínűleg maga a mozdulat az a fényképezési technikából adódóan az optika előtti kitakarást jelzi, hogy a kabát nekünk a kép jobbalsó szélén ne lógjon be ebbe a kompozíciós rendbe, de amitől ez mégis fontosabbá válik az az érvényesség, hogy maga a gesztus, ha nem ismernénk a Barát, akkor is sejthetően női gesztus, a női habitusra is utal. A két kéz ebből a téli öltözetből, ahogy kivillan egyszerre kihívó és egyszerre egy védekező tartás is. Maga az egész kép olyan, mint a tágra nyílt szemek. Rácsodálkozik a világra, másrészt pedig a Barától megszokott védőfal, védőburkolat ebben a gesztusrendszerben is ott van. Itt vagyok, láthattok, láttatok, látlak benneteket, de azon a határon belül, amit én szabok meg. Nagyon jó alkotás, három citromdisznó.
   - Egy személyes megjegyzés – veszi át a szót Zsolt -, hogy egyébként ez a tükörfelület a Mai Manó ház lépcsőfordulójában látható és az Estiklopédiában Mai Manóról többet megtudhattok. (szőke-hegyi)
értékelés: