A 70-es években is, de egész a rendszerváltásig, ha Budapesten végigmentünk, nagyon sok helyen találtunk olyan fényképész üzletet, ahol rendelésre lehetett készíteni képeket és kint a kirakatban nagyon sokszor bekeretezve láthattunk is különböző szituációkat, hogy az odaérkező megrendelőknek miket készíttettek már adott fotóssal. Általában ezeken a képeken valami behúzott függöny, kicsit a parketta és valamilyen manipulált helyzet, mondjuk az esküvői ruhában a menyasszony kacéran odahajol a férje, vagy a vőlegény mellé, tehát valamilyen színpadias helyzet volt látható. Kivillant, hogy VOR zakó, Vörös Október Férfiruhagyár. Ez a kép egy hasonló nyelvezettel foglalkozik. A beállított üzenetküldő kissé játékos, rock zenész, mackónadrágban, zokniban, vagy nem tudom mi ez a fölső, ilyen szabadidő fölsőben tekint ránk. Ugyanakkor, ha ez egy stílusgyakorlat, akkor azt gondolom, hogy érdemes lenne föllapozni, visszakeresni, körbenézni, hogy ez a retro-feeling, ez a retro-világ hogyan működött. És azokat a szabályokat végig kéne vinni ezen a képen, hogy még erőteljesebben ez a geg működjék. Amennyiben nem erről szól a kép, akkor nem tudok hozzászólni, már csak azért sem, mert nekem a cím nem segít, ugyanis ha mindez amit eddig elmondtam, ez valamilyen módon a Zen, ahhoz akar kapcsolódni, akkor semmilyen módon nem értem azt az üzenetet, amit a kép közvetít. Egy módon tudom csak összekapcsolni a címet és a képben lévő játékos gesztust, hogy ez folyamatosan egy gyermeki játék. De a gyermeki játék a valódi gyerekeknél, ha megfigyeljük mindig nagyon nagy téttel működik és mindig nagyon komolyan veszik. Itt pedig valamilyen módon jól indulnak el az ötletek, de mindig megcsúszik ez a bizonyos játék és inkább játszadozássá, inkább vicceskedéssé válik. Azt szeretném mondani az Andrásnak, hogy érdemes lenne ezen a szinten továbblépnie. Ismétlés. (szőke)