Most egy kicsit megtöröm azt a rendet amit szoktunk az elemzéseknél alkalmazni és először is azt kell, hogy mondjam, hogy a legnagyobb hatás és a legnagyobb élmény az, hogy az András sok vicces és humoros helyzet bemutatása után olyan filmet küldött nekünk, ami igazándiból nem ezt a vonalat követi és végre megtalál egy olyan történetmesélést, végre rátalál egy olyan helyzetre, amikor nem kell önmagát ez mögé a humoros, vicces fickó jelmez mögé rejtenie. Tehát én ezt a filmet azért is köszönöm, merthogy igazándiból végre kinyit egy olyan ajtót András, amit nagyon szeretnénk benne erősíteni, hogy igenis jó irány és végre ez olyan, minthogyha egy összejövetelen végre le tudnánk ülni és beszélni, mondjuk egy asztal mellett. Tehát látom, hogy van értelme, vagy volt értelme kivárni ezt a pillanatot. A film maga az egy keretes alkotás. A bevezető képsorokban és a befejező képsorokban is hasonlóképpen azt látjuk, hogy megérkezünk úgymond a tett színhelyére és utána egy nagyon érdekes gyorsított felvétellel készült utazáson vehetünk részt. Ez mindenféleképp azt kell, hogy mondjam több síkon mozgó filmi helyzet. Mégpedig azért, mert van egy konkrét utazás, aminek részleteit legalábbis már sokan megtettük. Ennek van egy továbbgondolása azokkal a mikró mozgásokkal, amik ezen a nagy úton belül megtörténnek. Nevezetesen néha az alkotó kis kamerájával kiszáll a földalatti kocsijából, aztán visszaszalad, sőt azt is látjuk, hogy itt voltak kommunikációs helyzetek is. És ezek nagyon jól ritmizálják magát a történetet. De ami számomra a leginkább izgalmas, azok a belső történetek, mint belső monológok, amik úgymond két állomás között történnek akkor, amikor akár tudatosan, akár kevésbé tudatosan, de a kamera ráfókuszál mondjuk egy másik utazótársra, vagy amikor a kamera mutatja magát a felvételt készítő személyt, miközben elsuhan az alagútrendszer. Tehát ez egy olyan ritmizálás, egy olyan belső mese elindítása, amit én nagyon fontosnak tartok, pontosan azért, mert a néző azon kívül, hogy kap egy ritmusában egyébként nagyon hasonlatosan, gépiesen ismétlődő történetet, mint amit már néhány filmmel ezelőtt láthattunk egy másik iskolástól, a Cseh Róberttől, ehhez képest az mindenféleképp egy pozitív történet, hogy mindezt az András saját magán, a saját belső gondolatain keresztül tudja szűrni és ez is meg tud jelenni ebben a filmben. Ami még egy fontos dolog, amit észre kell, hogy vegyünk, hogy a hanggal is egy manipuláció történik. Mert azon kívül, hogy meghagy az eredeti hangból részeket, motívumokat, azon kívül erre egy teljesen idegen hangot, egy valószínű fúrógépnek, vagy valamilyen háztartási eszköznek a hangját is rákeveri, ugyanakkor ez egy feszültségnövelő hatást ér el. Tehát miközben ennek egyébként van humora, aközben azért igazándiból a történetnek a feszességét növeli ez a hanghatás. Amit még megszeretnék jegyezni az pontosan az, hogy létrejön a film közepe felé egy kommunikációs helyzet a metrósofőrrel, aki gondolom, ki akarja zavarni Andrást a metrókocsiból, mert hogy a végállomásra értünk és ott nincsen átfordulás hiába, minthogyha régen ettől féltem is, hogy mi van ha fönt maradok a metrón, mert akkor biztos valami olyan helyre kerülök, ahol ezek átbucskáznak a fejükön, és akkor ott velem valami baj történik, ezért kell biztosan kiszállni... Tehát összefoglalva én ezt egy öt disznós filmnek gondolom és arra szeretném kérni az Andrást, hogy próbálja meg, mivel már nagyon sok mindent mutatott abból a humoros fickóból, figurából akit már nagyon jól ismerhetünk, hogy próbálja most meg ezt a mérlegserpenyőt ezekkel az alkotásokkal megtölteni, hogy kicsit visszabillenjünk abból az irányból és én bátorítom arra, hogy ilyen munkákat mutasson nekünk. (szőke-hegyi) értékelés: