Nagyon szép az, ahogy az épületrészbe az ablakon beszűrődő természetes fény árnyékait észrevette, a különböző fémszerkezetek kapcsolódásait, ritmikáját, árnyékait és, hogy mindezt egy egészen szokatlan nézőpontból, ilyen kisegér, vagy kismacska pozícióból lentről, a föld közeléből figyeli ezt meg. Mivel egy nagyon hosszúkás, elnyújtott képet látunk, az egésznek van valami moziszerű, valami filmszínházszerű varázsa. És talán a hatvanas évek-beli alumínium és fémszerkezetekből összerakott fényképészlámpa formája is hozhatta, hogy itt a döntés egy fekete-fehér verzió mellett született. Tehát helyénvalónak érzem itt a fekete-fehéret. Nyilván, ha nem ez lenne, akkor bizonyos színek megjelennének. Szürkék, nem tudom milyen a szőnyeg, nem tudom ott a falfelület milyen. Habár lehet, hogy ezt a képet vidámítaná, vagy könnyeddé tenné. De ennek a képnek éppen ez a ritmusjáték, ezek a traverzek, ezek a formák, ez a fontossága, mert például a vélhetően fényképészállvány, a háromlábú állvány átlépései ide az előtérbe, a másik állvány mögött tartott lábak, ezek mind egy érdekes ritmikus táncszerű kapcsolódást hoznak létre, és ez fekete-fehérben jobban érzékelhető. Én ezt egy nagyon jó kis tanulmánynak tartom és örülök, hogy nem akarta az egész formát értelmezni. Pont attól jó, hogy ilyen kihasított módon egy részletét figyeli meg ezeknek az ipari szerkezeteknek. Ez szerintem három disznó. (szőke)
értékelés: