A szabadtéri fényképezésben általában, amikor fényképezőgép szempontjából egy erős, megvilágított háttérfelület jelentkezik, itt jelen esetben az ég háttérrel dolgozunk, és mi nem használunk semmilyen más fényforrást és bár a körülöttünk lévő égbolt az szórt fényfelületként is jelentkezik, olyan erőteljes a háttérben lévő fénymennyiség, ami, ha külön, valamilyen speciális megvilágító eszközt, erős lámpákat, akár filmgyári lámpákat nem használunk a modell, vagy a beállított tárgyak szempontjából, akkor többé-kevésbé sziluettessé, vagy ellenfényessé válnak a felületek. Természetesen itt ezen a valamilyenfajta kötélen, elektromos zsinóron, valamilyen kötözött formán láthatóak részletek, és a négy kis galamb különböző pozícióján is egy-egy fénycsík megjelenik, de ha alapvetően egy picit hunyorítva nézzük a képet, akkor azt látjuk, hogy ez egy sziluettes ritmusjáték. És mint ilyen, a csend kategóriájában egy érdekes, finom humorral készített alkotás. Már ha csak arra gondolunk, hogy az ejtett kötél és a rajta ülő galambok olyanok, mintha valamilyen zenei munkának a kottájának egy darabját látnánk. Nyilván egyfajta ritmusgyakorlat is ez, ahogyan a hasonló alkatú kis állatok különböző módon helyezkednek el ezen a kötegen és ettől egy jó formajáték megfigyelés is létrejön. Én úgy gondolom, hogy ez elsősorban ennek a képnek az előnye. Nem igényli ezt a bizonyos plusz megvilágítást a kép. Elég nehézkes is lenne ezt létrehozni, amelyben azt feltételezzük, hogy ezek a kis állatkák élőek és ők ott most leültek beszélgetni, körbenézni, megpihenni. Ugyanis ez a sziluettes ritmusjáték is épp eleget tesz annak, hogy egy vizuális gyakorlatot az alkotó elvégezzen. Az a lényeg inkább ebben amit szerettem volna hangsúlyozni, hogy mostanában sok olyan képetek érkezik be az Estiskolára, ahol tulajdonképpen már olyasmi zajlik, amit annak idején, amikor az Estiskolát elkezdtük Zsolttal, mi minden tekintetben vágytunk volna rá, hogy az ideérkező alkotók folyamatosan értelmezzék a maguk körüli világot. Rá tudjanak csodálkozni és az értelmezésükben adott esetben mindig legyen egy vizuális kritika, vagy egy összehasonlító szemlélet. Ilyen értelemben ez a kép ezeket a feladatokat próbálja teljesíteni. És csak azért szerettem volna itt újra elismételni ezt, hátha segítek az ilyenfajta továbbhaladásban. Magának a házi feladatnak, a 24-es leckének a csend kategóriáját szerintem teljesíti a kép, tehát a Viktóriának megvan erre a három disznója, ugyanakkor azt feltételezem, hogy a Viktória eddig beküldött képei, gondolatvilága az alkalmas arra, hogy ezekbe a nagyon nagy sorozatszámú házi feladatokba belépve – mert azért az alatta lévő sorszámokat nem mindet teljesítette még eddig a Viktória – tehát ezekben a nagy sorszámokban azokat a mélyebb értelmeket is próbálja megkeresni, amely az eddigi képeiből sejthető. Azt az érzékenységet is nyugodtan lehet tovább bontogatni. Egyszerűbben mondom, hogy megvan a három disznó erre a képre, de én nagyon örülnék, hogyha lenne ismétlés még a csend kategóriával. Nem most rögtön, később, de véleményem szerint a Viktória tud ennél erősebbet is, de ez a kép önmagában természetesen teljesíti a feladatait, úgyhogy megvan a három disznó és várom a további képeket. (szőke)
értékelés: