Nem vagyok sem ördög, sem angyal...

„Nem vagyok sem ördög, sem angyal…”. Gondolom, hogy a mondat úgy folytatódna, hogy „…ember vagyok.”. Az Anita képeinél, munkáinál, alkotásainál, rádióműsorainál, és sok mindennél, amit az Anita megengedett, megmutatott magából, bennem mindig az vetődik fel kérdésként, hogy ha valaki ilyen szinten tud megfigyelni, tud összefoglaltan beszélni, dolgozni, akkor közben miért készülnek mellette hevenyészett, szinte golyóstoll szintű dolgozatok is? Ki hajt, Anita, téged annyira, hogy ne hagyj magadnak időt az alkotásaid elkészítésére? Ugyanis a huszonegyes lecke vasárnap hajnal képed azért tökéletes, és azért háromdisznós, mert egyértelmű, hogy egy hosszú megfigyelési munka, egy első lelki munka egyetlen pillanat alatt elkattintott, nagyon jól sikerült, érzékeny képzőművészeti üzenete az emberről. Ennek, ebben egészen biztos vagyok, egészen hosszú időszak az előzménye. Miért nem lehet ezt megtenni egy kisvirágnál, egy erdőrészletnél, satöbbi, satöbbi? Azért, merthogy azokat is valószínűleg évek óta figyeled. Ugyanerre a mélységre, ugyanerre az érzelmi fűtöttségre lenne azoknál a képeknél is szükség. Még egyszerűbben próbálom mondani. A kisvirág is te vagy, a levél is te vagy, a fák is te vagy, a járdák is te vagy, a rádióhang is te vagy, és ha egyszer valaki képes ilyet elküldeni, elkészíteni, ezt már akkor lehetett érezni, amikor az a kékfestős vödör-ecset-kiskályha ügy volt egy jó idő után, ahol küzdöttünk ugye a képekkel, hoppá, itt van egy ember, aki valamit gondol a világról. De akkor innentől kezdve, Anita, azt kell hogy mondjam, hogy fogni fogom az ostort, mert ilyen nincs, hogy véletlenül ilyen képek elkészülnek időnként, kéthavonta így sutty, Babos Anita küld egy ilyet, közben meg minden mást. Tessék komolyan venni ezt az alkotást is, mert itt van az eredménye, hogy képes vagy nagy mélységeket is megszólaltatni. (szőke)
értékelés: