Ehhez a képhez, megsúgom, volt egy technikai leirat, hogy nagyon-nagyon erős teleobjektívvel készült fotográfia. De én ezt a technikai leiratot úgy vettem, hogy ez nekem egy üzenet, tudom, hogy nem biztos, hogy ez teljesen így volt, de azt gondoltam, és ezért elnézést kérek a Bélától, hogy nem kell leleplezni magát a technikát. Pontosan azért, mert nem a technika az, amiről itt most akarunk szólni, és itt nem arról van szó, hogy egy objektívtesztet mutatunk be, tehát igazándiból ezek a technikai leiratok olyanok, mint rádióamatőr újságokban a kapcsolási rajzok, hogy csináld utánam, ha tudod. Ennek a képnek nekem az az erőssége, hogy attól, hogy talán a párának, talán a forróságnak, és hát az objektívnek is köszönhetően ennyire erősen jelentkezik ez a festői hatás, a térgörbülés, ezek a szinte már pointilista szintre eljutó ábrázolások; nagyon is erősen hoz egy fülledt nyári kora délutánt mondjuk, vagy késő délelőttöt, és igazából egy nagyon jó képi üzenetet kapunk. Hogy ez miért lett a huszonhetes rezonancia leckébe beküldve, azt nem igazán tudom dekódolni, merthogy ha ezen a nyomvonalon indulok el, és két fiatalembert látunk ezen a képen félig sejthetően, egy nagyobban és talán egy kisebbet, akkor én azt mondom, hogy számomra ez sokkal jobban beszél a gyerekkorról. Tehát hogyha egyetért ezzel a Béla, akkor én ezt áttenném a gyermekkor leckébe. A rezonancián egy picit kéne még gondolkodni, de én azt gondolom, hogy ez elég magas számú lecke ahhoz, hogy talán célszerűbb lenne az alacsony számú leckéket gyakorolni, és azokra megoldásokat küldeni, hogy tudjunk róla beszélgetni, eszmecserélni, és erre a képre pedig azt gondolom, ha áttehetem a gyermekkor leckébe, akkor megvan a három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: