A Mariannról azt kell tudni, hogy ő egy dörzsölt nő. Most már jó ideje fotózik, és ezért tulajdonképpen azt is így magunk között lehetőség van kimondani, hogy dörzsölt fotós. Nagy trükk ez a kép, mert látszólag ugye egy lakótelep, egy lakótelep korlátja, és van valami kis meghatározhatatlan tárgyacska, legyen ez egy kis nylon pénztárca, vagy egyéb valamilyen női ruhadarab, de az esőcseppek, a rajtuk lévő fény, a tükröződések, a vörös, amely a szürkés zöldbe van ágyazva, ez az egész abszolút hordoz egy olyan fajta töltetet, amely mindenféleképp az érzelmekről és az érzékiségről is beszél. Talán egy nagyon picit lehetett volna kompozícióban mozdítani vagy jobbra, vagy balra tengelyben, mert most úgy határon mozog, hogy középre komponált képet látunk, avagy valamilyen játékosabb ritmust. De az biztos, hogy miközben az épített környezet házi feladatra érkezett be ez a kép, már a Mariann tudatosan is jól dolgozik a színdramaturgiával. Ez a kép egyszerre egy visszafojtott és egyszerre egy érzékiséget is erősítő kép, és ezeket a színekkel, a fényfoltokkal, és a színek összepárosításával, rímeltetésével éri el. Nagyon fontos szerepe van itt a vörösnek, talán többször elhangzott már, hogy a régi falusi környezetben vasárnaponként, amikor úgymond sétáltak a fiatalok az utcán, akkor az egy megszokott technika vagy gyakorlat volt, hogy általában a nagyon szép lányok egy molettebb, nagyobb darab, vagy úgymond csúnyácska lánnyal mentek végig a falu utcáin, pontosan azért, hogy az egymáshoz kapcsolódó dialektikus párhuzam jó erős legyen. Itt is valami hasonló történik, hogy az a vöröses hangulatú meghatározhatatlan kis szerkezet, melltartó, vagy bugyi, vagy bármilyen más kis apróság, az nagyon erősen elváljon a háttértől, ami egy melankolikusabb, visszafogottabb történetet hoz. Tehát ezt egy háromdisznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés: