...avagy ki is vagyok valójában.

Bara munkáiban alapvetően az elmúlt időszakokban több irányt lehetett fölfedezni. Nagyon gyors összegzésben: a város, a városi kultúra épített környezetének megfigyelései és abban a különböző geometriai, fénytani jelenségek. Bara kislánya, aki egy csodálatos modell és a kezdeti időszakoktól Bara jelen van itt köztünk, együtt van velünk, tehát a kis szereplőjének a folyamatos fejlődése is látható, nem csak alkotói szempontból, hanem fuzionálva egy anyai megközelítésből is, és ez egy csodálatos napló, amely majd talán 5-10 év múlva lesz nagyon izgalmas. Mindezek a megfigyelések az alkotó szempontjából nőként, barátnőként, anyaként van egy másik nagy vonulat, tehát ez eddig kettő. És a harmadik vonulat maga Bara. Ez a legnehezebb helyzet, hiszen akár az itt látható képnél is, de más alkotásaiban, gondolok itt például arra a képre, ahol egy szobabelsőben egy hajópadlószerű felületen a föld közelében látható egy esemény - tehát minden egyes olyan kép, amely a Bara megmutat, önportréiban megmutatásaiban jelentkezik, az ebben a háromféle csokorban kincsnek tekinthető, mert számszerűen azt hiszem ezek vannak legkisebb példányszámban itt jelen. Az ok pedig az, hogy az alkotó külvilágot megfigyelő, értelmező, szemlélődő habitusa az exibicióban nagyon visszahúzódó. Hovatovább talán azt is lehet mondani, klasszikusan nőies, befogadó jellegű inkább és nem kitárulkozó. Ebbe a harmadik típusú naplósorozatba tartozik bele a második lecke önportré ismétlése. Ilyen értelemben viszont azt gondolom, hogy fontos megjegyezni ennek a képnek kapcsán, hogy természetesen nem ismétlés történik, hanem ha a Bara munkáit megnézzük, az eltöltött itt jelenlévő hosszú időt, folyamatosan mélyebbre és mélyebbre ás az önmaga megismeréseiben és az azon keresztüli közlésben. Logikus, hogy egy többszöri expozíció, vagy egy fátyolos, többlépcsős, szinte zongoraleckeszerű, lektűrszerű képet látunk itt és nem egy konkrét deklarációt, ahol az arcok közeliben, fél közeliben, sejtelmesen kísértetiesen, álomszerűen és esetleg egy félalakos kompozícióban kitárulkozón egymásba olvadnak. Az eszköz amit ide választ az egy jó döntés, átgondolt döntés, hiszen még egyszer mondom, amit az előbb itt próbáltam összegyűjtögetni, fedi ezt a személyiségképet. Nagyon is adekvát ahhoz a habitushoz, ha visszagondolnak a többiek a táborokra, amelyekben Barával lehetett fizikálisan is találkozni, együtt lenni, jelen volt közöttünk, hogy ott is tulajdonképpen nagyon sokszor fátyolszerű volt a jelenléte. Nagyon is erőteljes, de nem a csoport élére kerülve, hanem inkább a melankólia felől és inkább a háttérbe húzódó értelmezés felől jelenik meg. Ebben az értelemben ez a kép egy jó összegzés. A kép pontosságára, a létállapot kimondására úgy gondolom, hogy elfogadhatóak és jók az irányok, de figyelemre is ösztönöznek, mert alapvetően a kép színvilága a barnás és a szürkés és a feketés foltok keverékéből áll össze nagyon kevés vörössel, amely inkább pont a többi egymásra mixelt hatás miatt barnába hajlik. Miközben aki találkozott Barával tudja, hogy az a lángvörös hajkorona, a test alabástromszerű fényei azok nagyon is hoznak egy vitális és egész különleges látványú jelenséget, az emberi jelenlétet, a földi jelenlétet, ahogyan Bara látható és ezt összesűrítve úgy lehetne kimondani, hogy rengeteg vitalitás van ebben a valós jelenségben. Itt viszont egy lelki folyamat van összesűrítve, amely a melankólia mellett inkább valamilyenfajta szomorúbb, valamilyenfajta befelé fordulóbb tónusrendszert hoznak. Annyiban kapcsolódnék, vagy annyiban javasolnék ennek a képnek kapcsán az alkotó további munkáihoz, hogy én száz százalékosan el tudom fogadni ezt a képet, sőt, azt tudom mondani, hogy nagyon szeretem ezt az üzenetet, ráadásul a létállapot is most mondjuk úgy, hogy közel áll hozzám, mégis azt javasolnám, hogy volt lehetőségem megtapasztalni azt az életörömet és azt a vidámságot, amely létezik az alkotói folyamataiban, hogy képzőművészeti szempontból az egy érdekes kihívás lenne, hogyha mindebben a logikai rendszerben – a mixelésben, a kitartott, hosszú expozíciókban – elindulna egy újabb önmegfigyelési kísérlet, amely kifejezetten azt a házi feladatot veszi a maga számára fontosnak, hogy megpróbálok vitalizálni és dinamizálni. Én úgy gondolom, hogy ez a kísérlet, azért is lehetne érdekes, mert az alkotói folyamaton keresztül ez visszahathatna a belső történetekre is. Hiszen, talán nem szemtelenség azt mondani, hogy nyilván ezek az alkotások, legyen az akár a kislánya, legyen az akár a város megfigyelés, vagy az önportré, mind-mind tulajdonképpen önmagunk számára gyógyítások, értelmezések a mindennapokhoz képest. És talán, hogyha a színvilágban elkezdődne egy sokkal érzékibb, életigenlőbb keresés, az visszahathatna talán a hétköznapokra. Ettől függetlenül a kép egy háromdisznós kép és várom továbbra is a következő alkotásokat. (szőke)
értékelés: