Gondoltam, küldök még egy képet az első leckéhez, csak úgy...
Nagyon meglepő az, hogy valaki – én nem ismerem a Tündét, nem tudom, hogy milyen előélete van, hogy hol dolgozott – második képként, még ha ide az első házi feladatra küldi is be, ilyen fajta fény jelekkel, fény nyelvvel dolgozik és látszólagosan könnyedén és egyszerűen küld be mondatokat. Mondatokat magáról, a gondolatairól, a táncról, a ritmusról, a zenéről. Tulajdonképpen van is egy kis félelmem, mert úgy érzem, hogy a Tünde nem kezdő, nem itt kezdett el nekünk bemutatkozni és beszélni a kép nyelvén - persze ez nem baj. Több nyelven beszél ő, több nyelvhez ért, és ezért tud ilyen parányi, látszólag jelentéktelen apróságokkal fontos és izgalmas hangokat küldeni felénk. Azokat a hangokat, hogy „Halló, itt vagyok, jelentkezem!”. Az egyik ilyen kis árulkodó ritmus, az a lábujjak viszonyain ahogyan tónusértékben megmaradnak ebben a szürke világban, a részlet nélküli sötét háttérből szinte csak éppen hogy érzékelhetőek, a padló tükröződésén éppen hogy csak duplázódnak, de mindez azzal a hajszálvékony kis élfénnyel a láb szélén, ahol a térd és a comb megkap egy erőteljes megvilágítást az odahelyezett karral, nagyon izgalmas szoborszerű formává válik mindez. Talán egyetlenegy kérdésem van, hogy a kar fölső felülete a váll környékén, ahol ez az egész fény-vers halad tovább, az egy kicsit úgy vágódik le, hogy nem sikerült megtalálni azt a teljes befejezettséget, ami kép alsó mezejében ritmikailag meg van. Nagyon remélem, hogy Novák Tünde, attól függetlenül, hogy több hónapon keresztül – ha jól látom ezt július 20-án küldte be ezt az alkotást –, mert most már az augusztust is befejezettnek tekinthetjük, nem hallott rólunk, hogy nem adja fel és ugyanilyen izgalmas és szép üzeneteket küld a többieknek is, és hogy el fog indulni itt egy kommunikáció. Én ezt a képet nagyon szeretem. (szőke)
értékelés:
Kedves Tünde!
Az igazi önkifejezés hosszú időbe és véres lelki verejtékbe telik. Ha könnyű utat találtál a lelked egy részének kifejezéséhez, jön a következő sarok, amiért még véresebb csatákat kell vívni. Pont a napokban beszélgettünk arról, hogy amikor Bach hallotta Böhm mestert orgonán játszani, fel akarta adni a zenélést, annyira átjárta a meggyőződés, hogy ő erre soha nem lesz képes (legalábbis a Tamás templom karnagya szerint). Gyakorolj és szenvedj, nem kell mindig a jó úton járni, de járni kell, akkor is, ha rossz érzés. A nem jól sikerült képeknek is van eredménye. Ha egy pár képed nem úgy alakul, én akkor is lájkolnálak:D
Vera