A film egy nagy lélegzetű munka. Hosszú, 9 perc 20 másodpercet jelez itt a számítógép, amelynek az első része egy bevezető. Ez a bevezető tulajdonképpen tálalja, felkészíti a nézőt arra a kísérletre, amely egy egészen különleges, abszurd, ha jól tudom valójában ezt a találmányt, ami ugyan itt más technológiával van megoldva, de mégis csak két azonos helyszínen két különböző szerepben lévő ember, de azonos szereplő játéka egy filmen belül. Buster Keaton az a filmalkotó, az önéletrajzi írásaiból tudjuk, aki először a filmtörténetben alkalmazza ezt a fajta játékot. Jelesül ugye a második részben tulajdonképpen egy riportfilmet látunk, amelyben egy riporter és egy riportalany beszélgetnek. A riportalany Pap Árpád. Nagyon jók a választások. Ez egy most, módozatában, mert ezt is értelmezni kell, egy fikciós játékfilm, csak a játékfilm egy dokumentumfilmet próbál témájául választani, a dokumentumfilm sajátosságait, de ez egy ízig-vérig játékfilm. Már csak azért is, mert ugye látjuk azt, hogy azonos a riporter szereplője és a riportalany szereplője. De nagyon jó dramaturgiai választások azok, hogy fekete-fehér filmen belül különböző színű ruhákban vannak, más a gesztusviláguk. Had tegyem hozzá a többiek számára, hogy a színészi munkában azért ez egy nagyon nehéz folyamat úgy válaszolni, úgy időt tartani egyik szereplőként, hogy valamilyenmódon a másik szereplőnek a majdani improvizációi beleférjenek ebbe. Ezt kétféleképpen szokták megoldani. Vagy nagyon kötött és pontos szövegeket, forgatókönyvi szövegeket írnak, vagy pedig nagyon jó belső ritmusérzéknek kell ahhoz lenni, hogy egy ilyen film elkészülhessen. Árpinak a dolgait ismerve biztos, hogy nem nagy létszámú stábbal dolgozik, tehát még jobban fontos azt kiemelni, hogy ezek nagyon komoly agymunkák, amik ugyan amatőr környezetben, amatőr eszközökkel jönnek létre, mégis felvennék a harcot, vagy a versenyt sokkal jobb anyagi háttérrel rendelkező csoportosulásokkal szemben. Ilyen értelemben nagyon tiszteletre méltó amit itt látunk. Rengeteg humor van, rengeteg fricska van ebben a második részében a filmnek. Nagyon szeretem a csöndjeit, nagyon szeretem a kivárásait, a privát, véletlenszerű dolgoknak a megoldásait. Lásd macska, macska jelenlét, kamerán kívüli mozgások, hangok. Ugyanakkor ebben a második részben, mivel játékfilmről beszélünk egy-két szakmai megjegyzést had tegyek hozzá. Egy kétszereplős szembeállított sematikus háttér előtti, mint egy stúdiófelvételszerű képformával dolgozik a film, és ezekbe vagy a jobboldali szereplő, tehát a Pap Árpád riportalany, vagy kevesebbszer, de a riporter szereplő szemoldalából is egy-egy önálló képet is bevág az alkotó. Az nagyon fontos, mivel innentől kezdve játékfilm szabályok szerint kell néznünk ezt az alkotást és tesszük ezt pont azért, vagy teszem ezt pont azért, mert szeretnék segíteni, hogy ezek minél jobban tudjanak működni, hogy természetesen a vágás, az utómunkálatok alatt jelent ez nagyon nagy nehézséget, hogy például a jobboldali szereplő, tehát a Pap Árpád riportalany egyéni megjegyzései, amikor egy bevágott képet látunk, annak a gesztusainak, kezdő gesztusainak, vagy a mozdulatrendszerének nagyon is kell kapcsolódnia, fednie a kettős, folyamatosan megtartott képpel kapcsolatos ugyanannak a szereplőnek a mozgásával. Ezt a klasszikus filmezésben úgy érik el, hogy van egy úgynevezett naplóvezető, vagy „script girl” , vagy scriptes, aki folyamatosan figyel arra, hogy egy játékfilmnél, adott esetben a Bruce Willis hogy húzkodta meg a nyakkendőjét és a következő snittnél, ami odakapcsolódik, mert ezek snittek, akár beállítják ugyanezt a mozdulatot a scriptes segítségével, elhúzzák annyira a ruhát, amennyire ez átalakulhatott, úgynevezett szakmai meghatározással - kapcsolódhasson az egyik snitt a másikhoz. Egy pusztán annyi hiányosság van, vagy pusztán az az egy, amit érdemes lenne evvel a filmmel kapcsolatban megjegyezni, még egyszer mondom, hogy nagyon nehéz ez, főleg akkor, hogyha az alkotó egyedül van és ő maga fotografálja, játssza, vágja ezeket a munkákat, hogy a jobboldali szereplőnél a Pap Árpád riportalanynál, az egyszemélyes bevágásoknál a háttérben látszik talán egy ablak, vagy ajtó, később egy telefon és a gesztusok is, amik rávágódnak a kétalakosra, azok csúsznak, ugrik ez a helyzet. Sokkal kevésbé probléma nekem az, hogy az úgynevezett szendvics, vagy mixelt változatnál, szintén egy másik szakmai kifejezés a fényelés, az, hogy a két külön felvett anyagnak az összeillesztésénél a háttér fényelése az nem azonos, ezért néha, hogy úgy mondjam fény derül a trükkre, hogy középen elvágott osztott két mezőt látunk itt. Például, amikor a riporternek melege van és leveti a kabátját és ekkor abba a vágott képmezőbe belevágódik az ő könyöke és nem lóg át a másik térbe, hiszen az egy valójában is egy másik térben felvett helyzet, hogy ezekre érdemes ügyelni, de én mégis azt mondom a munka nehézsége és nagysága miatt, hogy ez kevésbé zavaró, mint az, hogyha ezeket a bevágásokat, amelyek ugyanannyira fontosak dialógokban, helyzetekben, gesztusokban, ezeket érdemes összevetni az előző képi anyagot visszanézve megkeresni azt a mozgást, amitől rávágható lesz a szereplők közelije. De ettől függetlenül az öt disznó erre a filmre is természetesen megvan és nagyon örülök. (szőke) értékelés: