Egy baráti társaságot látunk a képsorozaton, akik kártyajátékot játszanak. A képsorozat egy olyan beállítással kezdődik, ahol az alkotó célja szerint bemutatja ezt a helyzetet, tehát úgymond bevisz minket a szobába. Valószínű, nyilvánvaló ő is talán részese lehetett ennek a játéknak, ő is az asztalnál ül. Talán annyit megért volna a helyzet, hogy valamire, akár a könyökömet az asztalra téve rögzítem ezt a kamerát, hogy ennyire ne mozduljon be és hosszabb expozícióval dolgozni, megkérve a játékosokat, hogy próbáljanak egy kicsit kevesebbet mozogni. Egy kevésbé bemozdult képpel kezdenénk, tehát ez egy picit zavarossá teszi ezt a kompozíciót, hogy ennyi a mozgás. Aztán a második képen egy portrét látunk az egyik résztvevőről és hátul elmosódottan egy bemozdult alakot is látunk. Ez egy érdekes megoldás, hogy tulajdonképpen a dinamizmus és a nyugalom kettőssége megjelenik ezen a képen. Itt kompozícióban egy picit a baloldal annyira nem fontos, tehát a vállnál már vágni lehetett volna, míg az a rész ahova néz a két modell, oda viszont amit levágtunk át lehetett volna tenni. A következő képen megint egy portrét látunk, egy kettős portrét ebben a játékhelyzetben. Itt egy picit a vágással van megint problémám. Tehát a képnek alsó részében történik egy olyan határozott döntés, hogy nem fontos az, hogy mivel foglalkoznak ezek a szereplők, hanem a két portrét mutatom meg, miközben hát ettől a vágástól kicsit a levegője ennek a történetnek szűk lesz. Aztán a következő kép megint egy portré, én már most mondom, hogy én ezt a képet kihagynám, ez nem egy erős kép, szigorúnak kell lennünk magunkkal ilyen bemutatásnál. Ismételjük itt a portrékat. Nem tudom mennyire jellemző ez a kép, de az biztos, hogy ezekkel a vörösökkel, hát hogy mondjam, nem túl előnyös a többi képhez képest és ki is lóg a sorból minőségében. Aztán megint egy kettős portrét látunk a kártyázásnál, itt már látjuk azt, hogy mi történik. Ezt a képet én el tudom fogadni. Aztán a következő kép szintén egy portré. Megint azt mondom, hogy minőségében nem üti meg azt a szintet, amit az addigi képek, ez a kép is kihagyható lenne a sorozatból. És utána a következő kép egy hármas portré, megint a játékot mutatja be, itt a vágást én megint esetlegesnek érzem, a képnek a baloldalán felesleges terünk van, míg a jobboldalán ott be is lóg valami, ott a vágások indokolatlanok. És aztán a zárókép maga a pakli kártya, de itt a pakli kártya is úgy van elhelyezve, hogy tulajdonképpen belevágtunk a pakliba, nem tudom miért. Úgyhogy én azt mondom a Gábornak, hogy ez a képsorozat is olyan képsorozat, vagy olyan riport, aminél nem adtunk kellő időt magunknak a megfigyelésre, hanem elragadott minket az a hév, az a lendület, hogy ott vagyunk egy ilyen helyzetben, és ezt gyorsan örökítsük meg addig, amíg nem ér véget a parti, mert aztán ki tudja mi fog velünk még történni az éjszaka folyamán. Talán jobb lenne, azért hogyha egy kicsit ilyenkor kívül helyezné magát az alkotó a társaságon, megfigyeléseket tenne, jellemzőbb helyzeteket keresne, próbálná magát elfogadtatni - ahogy az előző képsornál is mondtam - a szereplőkkel, hogy ott jelen van a kamera, ne a kamerára figyeljenek, ne szerepeljenek a kamerának és akkor elkezdeni líraibban megközelíteni ezt a történetet. Megint azt mondom: közelik, totálok, részletfotók, ritmizálni kell egy ilyen képsort, hogy izgalmassá váljon egyrészt, másrészt, hogy ezt a helyzetet bemutassa. Mozdítani a kép kamerasíkján, nem biztos, hogy mindig ülnünk kell, tessék fölállni attól az asztaltól, tessék mögé menni, belenézni a lapjaiba. Nagyon izgalmas egy kártyajáték, nagyon nagy dramatikus helyzeteket hordozhat és ezen a képsoron ez nem látszik. Úgyhogy ismétlésre én ezt visszaadom a Gábornak. (szőke-hegyi)
Gábor, ugye nem akarod azt mondani, hogy a kártyajáték az dinamikában ennyit tud? Ott bizony vannak érzelmi kiugrások, és az, hogy hol ide, hol oda ülsz, az nem az, amiről írtunk.
Ami neked ellentmondás, azt pontosítom: amikor elkezdesz dolgozni - ez az első kép - ott még nem fogják magukat lazán érezni, hisz ott a kamera, és egy manus ott fényképezget. Ott az első képnél egy kevésbé szétmozgott kép jobb lenne, mert ha ilyen dinamikával kezdesz, akkor azt utána ott kell folytatni is, és ha megnézed, te a második képnek egy álló helyzetet hoztál be, tehát 120 km/órával kezdesz, utána meg elengeded a pedált.
Nagyjából ugyanabból a szemsíkból dolgozol végig. Ez dinamikailag nem segít. Ha fiatalok kártyáznak, ott nem a pókerszobák drámája van jelen, nem alszanak, hanem nevetnek, mocorognak, rászólnak egymásra, akár kis csalások is vannak, tehát erre kellene erősíteni.
Ami pedig a beállított szerepjátékot illeti: ha a szereplők maguktól hozzák azt, ami történetben működik, akkor nem kell instruálni, nem kell belemászni, minden szuper. Ha ezeket a pillanatokat megtalálod, amitől dinamikus lesz a történet, akkor oké. Ha ez a kettő nem áll fenn, akkor rá kell segíteni. Mert a néző ha a sorozat jó, nem fogja megtudni, hogy te mennyit instruáltál, a néző "kap fogni" egy olyan élményt, ami erős. Ha ezek nincsenek, akkor emlékképet rögzítünk belső használatra a családi albumba, hogy 2009. ősz, Szováta, Giziéknél kártya. De itt nem ez a cél, tehát erre céloztunk az elemzésnél is.