A kép címét nagyon jónak és nagyon segítőkésznek tartom a kép értelmezésében, hiszen a fohász, vagy ima az mindig egyfajta belső csend, koncentráció, visszavonulás, a belső történések pontosítása és a fohász és az ima az emberhez kapcsolódik. Ezen a képen a legfontosabb üzenet maga az ember, az emberi test. Az árnyékból, a körvonalakból ítélve a női test, a női test dicsérete a nőiség oltára és a nőiség szépsége. Alsó gépállásnak tűnik a kép még akkor is, hogyha esetleg itt valami domb, vagy valamilyen magaslatnak támaszkodhat a kamera és az operatőr, és valószínűleg az emberi alak mögött látható felület, a víz teszi ezt, amitől oltárszerűvé válik az emberi alak. Az úgynevezett ellenfényes beállítás, ahol természetesen a lemenő Nap tükröződése a vízen egy tölcsérformában látványát használja ki a fényképész és a tükröződés végét a part menti csillogást, ragyogást használja föl az emberi alak ábrázolásában, „díszítésében” és ez a ragyogás az emberi test arányaiban az alsó régiókat; a teremtést, a teremtő, a gyökér, a talajhoz kapcsolódó megszületés szimbolikáját használja. Így azt hiszem, hogy talán ebből a nagyon hosszúra nyújtott körmondatból érthetővé is válik, hogy az én véleményem az, hogy ez a kép 100 százalékosan eredeti megközelítésében, a címmel azonosan a nőiség ódája. Ebből pedig véleményem szerint az következik, hogy az egész képet tekintve egy tájkép és az előbb említett szimbolika keveredését látjuk. Semmi nem indokolja a kép fölső harmadában jelenlévő, bár csodálatosan szép, szinte giccses, képeslapszerű naplementés tájat és az előbb említett szimbolikát. A kettő keveredik. Nincs tudatosítva, nincs határozottan eldöntve az alkotói szándék. Csak a bátorságot tudom erősíteni a Bélában, hogy azokat a gondolatokat, amelyeket - itt a példa rá a kép alsó harmadában – ő megfogalmaz és kimond, ne szégyelje, merje vállalni érte a felelősséget, merje kimondani és ezáltal szegmentálni és sűríteni. Így a képei pontosodnának, sarkalatosabbá válna, és több drámaiság jelenne meg bennük. Az egész képet tekintve a tájképszerkezet olyan, mintha egy picit csúsztatás lenne, picit mellébeszélés, csak az önbizalmát szeretném erősíteni a Bélának, hogy a kép alsó harmada meg kell, hogy önmagában álljon, mert ott van a valódi üzenete a képnek. Abban található meg a Béla szignója, abban található meg Béla személyisége, a világgal kapcsolatos mai álláspontja és a másik az tulajdonképpen egy szemérmesség, ami gyöngíti az egész üzenetet. Valahogy úgy, mintha egy képfelületen erős vöröseket és zöldeket szeretnénk használni, majd aztán úgy döntenénk, hogy ragyogóbb színekre van szükség, és fehérrel szeretnénk higítani. Az mindig kilágyul. A kép egésze kilágyítja a kép alsó kétharmadában látható üzenetet. Nagyon nehéz azt megmondani, hogy kompozícióban akkor viszont milyen döntéseket kéne hozni, mert hiszen a női alakra koncentrálva lenne megállapítható, hogy valamilyen felületen jobbra, balra vágni kellene e a képet. Azt szeretném még egyszer kimondani, hogy az irány nagyon jó, amiket meglát, megfigyel. Azt mindig is lehetett látni, hogy a Béla könnyedén talál meg látványfelületeket, aztán egy kicsit túlcizellálja, ellágyítja mindezt. Úgyhogy erre a képre én a Bélának kettő disznót adnék. (szőke)
értékelés: