Fény

Mariann sokat dolgozott ezzel a házifeladattal, már régen is, úgy érzem megszületett az eredménye. Ez egy nagyon nehéz vállalkozás, mert a feladat nem átterhelődik egy kiválasztott modellre, hanem önértékelés és kitárulkozás zajlik precízen és elmélyülten a belső környezetben. A kép személyes és zavarba ejtő, nem látványos, hanem őszinte erős számvetés. A kép elsődleges szereplője a modell és ott vannak körülötte a fegyverhordozók, az alattvalók, a tárgyak. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy a modell iránti bátorság lehet több, nem a környezetet kihagyva, hanem az arányt az emberi test szépsége, csodája felé billentve. Három disznó és további ismétlés. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Én bizony nem ismerlek annyira, mint a többiek, és le nem vetkőznék még a kamera mögött sem, nem hogy előtte. De ha megengeded mégis kukacoskodnék kicsit. Nagyon ügyes a megvilágítás amit ha jól látom egyetlen lámpával értél el. A fény szépen kiemeli a test kontúrját, és így a modell mégis diszkrét, mondhatnám titokzatos marad a számomra, mivel a teste sötét marad. Ha javasolhatnék egy négyzetes kivágást, mert szerintem a szekrény nem kell, és valahogy a kép számomra jobban egyensúlyba kerül, bal oldalon a modellel, jobbon pedig a virággal fotellel. Nagyon szép kép, jól esik rá nézni.

Megérdemelt a három disznó, nagyon jó kép, így tovább. :)

Nagyon köszönöm az értékelést!

Gratulálok! A képhez és a "változásokhoz" egyaránt. Csak ugyanazt tudnám írni, amiket az előttem szólók...

Gratulálok, Mariann, nemcsak a képhez!

Hááát, őszintén, néha még most is nehezen hiszem el, hogy ezt én csináltam, beküldtem, és itt van az oldalon.
Kérdésedre válaszolva. Nem. Egyáltalán nem gondoltam egy évvel ezelőtt, hogy ilyen is lesz.
És valóban, elég sokat változtam, amit olykor nehéz feldolgozni.
Köszönöm a hozzászólást.

Mindamellett, hogy ez egy tenyleg Jo Kep, azert azt is mindenkepp megemlitenem, hogy milyen szembetuno Mazsi nemcsak fenykepeszeti, de emberi/jellemi atalakulasa/fejlodese is....
Mazsi!
Gondoltad volna ezt egy evvel ezelott? Gatlasok/korlatok/beklyok a ruhakkal egyutt a sutba hajitva.
:)
Gratula! Jo az irany!

Frankójókép. Le vagyok nyügözve. Nem tudok mit hozzátenni. Sokdisznós.

Új hozzászólás