Mivel nekem nincs, így egy olyan ember házi kedvencét fotóztam, akit nagyon szeretek és akit a barátomnak tartok.

Kedvelem ezt a képet, azért, mert igazándiból nem a szokványos házi kedvenc helyzetet mutatja be, hogy a macska ugrik, játszik, lever valamit, jaj de aranyosan néz a kamerába, vagy a kutya fekszik a földön és csóválja a farkát vagy épp a hátán fekszik és vakartatná a hasát. Olyan helyzetet mutat nekünk Tünde, ami alapvetően mer ebből a fajta sémából kilépni. Viszont ezzel a képpel az a helyzet, hogy most két jól látható részre esik szét. Az egyik rész, amit el tudok fogadni, az a sötét tónusban tartott helyzet, ami a kanapé és a macska és a macska sziluettje között jön létre, ha letakarom a képnek a bal oldalát, akkor a jobb oldalán ez egy nagyon is izgalmas helyzet – persze nyilvánvalóan fölül is kell akkor a falból takarni, és akkor egy nagyon szép képet látunk, ahol tulajdonképpen a macska sejtésszerűen van jelen és pont az árnyékból való felbukkanás az, ami izgalmassá teszi ezt a fotográfiát és ezt a meglátást. Aztán van egy másik helyzet, egy üres kanapé – valakinek a helye – és ezt megvilágítja ráadásul egy állólámpa, ami tulajdonképpen még jobban kijelöli ennek a valakinek a helyét, aki nincs ott. Ezt is el tudom fogadni, tehát a képnek a bal oldala is tökéletesen működik. De hogy igazándiból ezt a két történtet mi köti össze, az hiányzik a képről. Akkora a tónusterjedelem különbség, hogy ráadásul a kép bal oldala agyonveri a kép jobb oldalát. Egyszerűen a szem nem képes ekkora tónusterjedelmet nyugalmasan, szépen szemlélve befogadni. Tehát olyan mintha állandóan billegne egy ilyen mérleg, hogy mindig lekonyul a jobb oldali fele, hogy hoppá, akkor megint próbálom értelmezni, hogy mi van ott és tényleg csak a két szem az, ami ezt megmutatja. Nyilvánvaló, hogy a macska jellemére is van ebben valamiféle utalás, és én ezt is el tudom fogadni, de most valahogy ez a történet nekem 2 nyomon halad és a két nyom jelen pillanatban nincs összekötve. Tehát miközben én nagyon szeretem ezt a képet, miközben az irány nagyon jó, azt kérném Tündétől, hogy ha van erre mód, akkor próbálja ezt a képet megismételni pontosan azért, mert értem és érzem azt, hogy elindul egy párbeszéd, értem azt, hogy elindul egy mese, de ez a mese nekem most nincs befejezve. Jelen pillanatban olyan, mintha belekezdtünk volna két történetbe, csak nem értem, hogy hol kötődik ez össze. Mondom, nagyon jó a meglátás. Valamilyen úton-módon el kéne érni azt, hogy vagy a kép bal oldalához próbáljuk a macskát tónusban közelebb hozni, tehát valamit derítünk rajta, hogy a pofája azért látszódjon, vagy pedig a kép bal oldalára be lehetne ülteti valakit sötét ruhában és akkor ő elkezd kitakarni valamennyit ebből a nagy fénymennyiségből, és akkor azt mondom, hogy közeledünk a macska tónusrendjéhez, úgyhogy én ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)