a majdnem portré folytatása

Bélának volt egy előző próbálkozása a portré tekintetében és ő nagyon is határozottan megy ezen az úton végig. Ez egy vállalás és ezt a vállalást én el tudom fogadni még akkor is, hogyha én magam egy picit talán más eszközökhöz nyúlnék. De ez a fajta kontúros, profilos, sziluettes játék ez nagyon is érvényes. Kicsit olyan mintha egy pénzérmét látnék, amin rajta van mondjuk II. Richard feje. Nagyon jó maga a meglátás. Azt nem tudom, hogy mennyiben jellemző erre a szereplőre ez a fajta portrékészítési metódus. Nem a fotósra, hanem arra, aki a képen jelen van. A portré az egy nagyon kényes műfaj, mert az ember könnyen elmegy a saját hangulatával, a saját ötletével egy irányba, csak aztán az kérdés, hogy mennyire találkozik azzal a fajta személyiséggel, aki a portré alanya. Ha nagyon extrém módon közelítünk meg egy helyzetet, nagyon máshogy, mint ahogy azt a klasszikus portré berendezés megkívánná, akkor létrejöhet egy olyan helyzet, amikor azt mondjuk, hogy ez nagyon szép, de feltesszük a kérdést, hogy nem öncélú vajon? Mondom, ez nagyon jó kép, nekem nagyon tetszik egyébként, csak olyan minthogyha a fotós rátalált volna erre az ellenfényes történetre és valamiért beleszeretett volna és azt mondaná, hogy én márpedig ha törik, ha szakad így fogom ezt a fiatalembert ábrázolni. Hát, nem tudom. Ezt majd Béla megmondja, hogy mennyire jellemző erre a fiatalemberre a rejtőzködés, vagy ez a fajta állapot. Úgyhogy én azt mondom, hogy én erre a képre megadok, még akár azt mondom, hogy akár három kis csillagot, de hát várnám azért a Bélától a portré leckére egy picit a klasszikusabb megoldást is. Merthogy egyből rögtön beugrunk a Duna közepére, az nem biztos, hogy azt jelenti, hogy biztonsággal tudunk hajózni a Dunán. Magyarra fordítva, én egy kicsit szívesen látnám azt, hogy hagyományos eszközökkel, klasszikus bevilágítással mit tudunk elérni, mert egy portrénál a világítás nagyon fontos. (hegyi)
értékelés: