Ferivel beszéltünk egy néhány képpel ezelőtti munkájánál arról, hogy jó lenne, hogyha elkezdene a klasszikus csendélettel foglalkozni a kompozíciók és a világítások miatt. És most itt a Feri küldött egy olyan megoldást, ami számomra ennek a kérésnek a megkerülése, vagy olyan, mint a mesében a hoztam is ajándékot, meg nem is állapota. A kép teljesíti a csendélet fogalmát és teljesíti ezt a leckét, de hát klasszikusnak koránt sem mondható csendéleti formát kapunk. Elég, hogyha csak a tónusterjedelemnek a szűk mivoltára utalok, vagy arra, hogy igazándiból itt önmagához képest lévő formák, és azoknak az elrendezését kell a csendélet szabályai szerint értelmeznünk. Tehát ebből kifolyólag azt mondom, hogy egyrészt ezt a leckét mindenféleképp visszaadom a Ferinek ismétlésre, addig nem nyugszom, míg nem csinál hagyományos, tradicionális csendéletet, másrészt viszont ez a kép önmagában majdnem azt mondhatom, hogy kikezdhetetlen. Mert önmagához képest viszont teljesíti a feladatot. Igen ám, csak az a kérdés, hogyha egy ilyen megoldást választunk, akkor mi a célunk? Az a célunk, hogy gyakoroljunk egy feladatot, vagy az a célunk, hogy mutassunk valamit, ami a saját rendszerünkben áll meg a lábán? Ezt azért kérdezem, mert hogy a képelemzésnél itt szinte már csak arra szorítkozhatunk, hogy elfogadjuk és teszik ez a fajta képi világ, vagy nem. Ha elfogadjuk, akkor ezen sok vita nincs - azért tudok egy-kettő apró megjegyzést tenni majd ehhez -, ha nem fogadjuk el, akkor viszont úgy ahogy van, enbloc elutasítjuk ezt a fajta képi meglátást és megint azt mondom, hogy vita nem nagyon van. Ízlésről nehezen lehet vitatkozni. De hát az Estiskolának azért van egy olyan célja is, hogy feladatokon keresztül gyakoroljunk egy-egy meglátást és én azért is kértem a Ferit, hogy klasszikus csendéletet készítsen, mert úgy érzem, hogy abban lehet neki segíteni, vagy segíthet saját magának, hogyha a klasszikus beállításokon keresztül rátalál olyan világítási megoldásokra, olyan térbeli elrendezési megoldásokra, amik a későbbiekben segítik őt, hogy minél kevesebbet kelljen az utólagos képmanipulációval foglalkozni. Hogy ennél a képnél a hagyományosnak nevezhető „mácsais” vignyettálási processzust látjuk, vagy pedig maga a megvilágítás volt ennyire centrális, azt jelen pillanatban eldönteni nehéz. Van egy sejtésem, hogy itt valami megint elektronikusan van utólag ráhúzva erre a képre. Én ezt nem látom igazolva, hogy ennek miért van létjogosultsága ezen a képen. Nem kell Feri attól félni, hogy szétesik a kompozíciód akkor, hogyha nincsen ezzel az utólagos manipulációba összerántva. Ha tehetném, akkor azt mondanám, hogy Feri, ezt a fajta effektet én most letörlöm a te gépedről, hogy ne tudd használni legalább egy évig, hogy egy kicsit ez szellőzzön ki belőled. A másik meglátásom, hogy nagyon jók azok a drapérián megjelenő kis foltok, amik nevezhetők akár árnyéknak is, de most egy picit a képnek az alja, tehát a gömbforma, a gömbformára rádőlő, rábólintó elszáradt növényi részek, és a háttér egy picit összevan csukva. Ettől maga az a nagyon szépen rendezett növényi rész, ami a képnek a 2/3-át uralja, az alján nem tud ugyanebben az erőben megnyilvánulni. Tehát én azt mondom, hogy egy picit a világítással ott azért nem ártott volna segíteni ezen. Ahogy a megcsillanó fénnyel a térbelisége érzékeltetve van ezzel ennek a gömbnek, úgy bizony a környezetét is egy kicsit értelmezhetőbben meg kellett volna hagyni. Én most azt mondom, hogy ez kettő csillag. És ezt azért mondom, mert szeretném a Ferit arra ösztökélni, hogy ezt a munkát folytassa és várom a klasszikus csendélet megoldását. Köszönöm. (hegyi)
értékelés: