Annak örülök, hogy Rozi ezeket a képeket nem a portré leckébe küldte, hanem a mozgás leckébe, de éppen ezért nem is elemzem igazándiból portréként, elfogadom azt a Rozi általi kategóriát, ahogy ő ezt látta. Két képet kaptunk, és két olyan félalakos portré beállítást kapunk, ahol látunk egy hegedűt, amin a kép modellje szemmel láthatóan valamilyen zenedarabot ad elő. Mivel hogy mozgás leckébe érkezett ez a kép, ezért a megoldást is a mozgásban kell keresnünk. Márpedig hogyha ez így van, akkor azt kell megnéznünk, hogy ennek a mozdulatsornak, ami a hegedülés, mik a jellegzetes mozdulatai. A hegedű egy olyan húros hangszer, aminél a hangokat egy vonóval állítjuk elő, és ennek a vonónak a mozgása, ami a hangot előállítja. Tehát egyből adódik a megoldás, hogy az egyik irány az az, hogy ezt a vonómozgást követjük, ezt figyeljük meg, és ebből választunk olyan helyzetet, ami jellemzi egyrészt a hangszert, és a zenét, másrész a mozgásra is érvényes megoldást ad. A mostani képnél a beállítás maga, ahonnan a képet nézzük, az az a nézőpont, amiben egy rövidülésben látjuk ezt a vonót, és amiben a vonónak a mozgása nehezen megítélhető. Merthogy a kamera nézőpontját követi ez a mozgás, nem szemben, hanem párhuzamosan állunk ezzel a mozgással. Magyarán, a kamera objektívje felé történik ez az elmozdulás. Ebből kifolyólag, hogyha ezt a mozgást akartuk volna ábrázolni, akkor valószínűsítem, hogy talán a hegedű végéhez kellett volna nagyjából helyezkednünk, mert akkor nagyobb intenzitású elmozdulásokat tudunk befogni az objektívvel. A máik megfejtés az az, hogy ezeket a hangokat le is kell fogni, tehát van egy kéz, amely a húrokon a hangokat lefogja, Viszont ez a kéz most pont ezeknek a húroknak a lefogását takarja. Tehát, ha ez lett volna a megoldás, akkor pontosan az ellenkező irányból kellett volna, 180 fokkal elforgatva a modellt megkeresnünk ezt a pontot, és közelebb kéne menni. Tehát akkor nem kell az alakból ennyit adni, hanem jobban rá kell fókuszálnunk a kézre, az ujjakra, amik ezeket a hangokat lefogják. Mind a két megoldás érvényes lehet, még ez a kettő egyszerre is rajta lehet a képen, hogyha viszonylag hosszú záridőt választunk, és stabilan tartjuk a kamerát, akkor nagyon szép bemozdult képeket kaphatunk. Ennél egy dologra hívnám fel a figyelmet, hogy mindig legyen valamilyen olyan éles pont, ami nem mozdul el a képen. Ha minden nagyjából ugyanabban a ritmusban mozog, akkor felmerül a nézőben az, hogy nem tudja hova kötni, mihez képest érzékelni az elmozdulást, ezért, mint hibást kép fogja értékelni ezt a képet. Tehát én azt mondanám, hogy ha van módja Rozinak, akkor ismételje meg ezt a leckét így, a mozgás szempontjából. Nem kell ide két kép, vagy ha képsorozatot csinál, akkor lényegesen nagyobb elmozdulások kellenek, de én azt mondom, hogy az lenne az izgalmas, ha egy képen próbálná ezt a mozgást megmutatni nekünk. Próbálja meg az objektívjével azt a pontot, ahonnan ez a hangszer, a hangszeren történő játék és a mozgás jobban érzékelhető. (hegyi)