Egy régen épült háznak a részletét láthatjuk oszlopfőkkel, kis előtetővel, és egy láthatóan félbehagyott munkálattal, amikor egy vakablak készülne egy régen meglévő ablakból. Én azt mondom, hogy ez egy nagyon izgalmas rátalálás, de annyiban szeretnék segíteni Eszternek, hogy szeretnék bátorságot önteni belé, hogy egy picit lehet ilyenkor a döntésben bátrabb lenni, és azt mondani, hogy eldöntöm, hogy ebből az egész helyzetből engem mi izgat. Merthogy egyszerre van most jelen az a fajta lepusztuló környezeti helyzet, ami erre a házra jellemző, a málladozó gipszdíszek, az oszlop aljánál levert vakolat, és maga ez a vakablak rész is. Most ez így egyszerre szól, egyszerre van jelen, és így most a néző nem biztos, hogy jól el tudja dönteni, hogy mit szerettél volna ezzel most üzenni. Hogyha letakarom, hogy ez melyik leckére érkezett, akkor a néző számára nem egyértelmű, hogy az Eltűnő világ kérdéskörét akarja feszegetni. Tehát nagyobb bátorságot szeretnék adni ahoz, hogy a döntésednél a felesleges sallangokat nyugodtan le lehet hagyni. Nem kell, és nem kötelező. Lehet közelebb menni, és azt mondani, hogy márpedig ebből csak egy rész érdekel, és abban a részben találom meg az egészet. Ez az egyik irány. A másik irány természetesen az, hogy ha ez a ház önmagában is képvisel értéket, vagy önmagában is megmutatja azt a szépséget, ami itt elpusztulóban van, akkor viszont hát távolabb kell lépni, és az egészet mutatni. Tehát én most egy picit bizonytalan vagyok, mert a kettő között vagyunk félúton. Én erre most adok egy csillagot, és azt kérem, hogy ha ez megoldható, akkor ebbe a leckébe próbáljunk meg érzelmileg picit jobban belemászni, mert most nem biztos, hogy teljesen jól látom, hogy Eszternek ebben mi a személyes üzenete. Keresd meg benne önmagad! (hegyi)
értékelés: