Nagyon szeretem ezt a fotót, mert minden olyat hordoz magában, ami akár az első elszökés otthonról, fölvettem apa kalapját, hogy nagyfiúbb legyek, és nekiindultam a világnak, és közben a Szentendrei szigetig jutottam, és ott elbizonytalanodtam. Utalnék itt a Csaba által felolvasott Adrian Mole naplójára, és abban a szökés jelenetre. Szóval ez az egyik vonal, ami ebben a képben nekem élmény, vagy impulzus a felszínre jön, a másik az, hogy ennek a képnek nekem a jelentős mozdulata az, ahogy hozzáér, megsimogatja a vízfelszínt. Ott van a kép dinamikai, érzelmi csúcspontja. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor azt mondom, hogy egy kicsit a vágással, vagy a kompozícióval ennél a képnél is érdemes lenne megfontolni, hogy akár így, utómunkával, mondjuk egy ollóval végzünk egy vágást, mégpedig a képnek a jobb oldalán, a vaskorlát első, hozzánk közelebb lévő feketére sötétedő oszlopánál. Azt az oszlopot még rajtahagyni, de ami utána jön, az a rész, ami kifut a kép jobb szélére, azt már levágni. Ugyanis most az ember így pilinckázik az oszlop egyik és másik oldala mellett, miközben a másik oldalon nem nagyon történik izgalmas dolog, az csak tömegében jelentős. A kép története az oszlopnak a bal oldalán fogalmazódik meg. Ezért én, ezt erősítendő, ezt a vágást mindenféleképpen megcsinálnám. De a képpel én abszolút egyetértek, és a három csillag megvan. Nagyon érzelmes fotográfia. (hegyi)
értékelés:
eletveszelyesen vagany foto :) ff-ben hozza is az uzenetet. szeretem
gyóóó
még hat csillag
:)