Kedvenc képeim egyike.

Első nekifutásra azt is mondhatnánk, hogy ez egy röhögős gyerekportré, miközben én azt mondom, hogy pont attól válik izgalmassá, ami az a fényjáték, ami ennél a képnél létrejön. Hogy ebben van-e utólagos manipuláció, vagy nincs, ezt most nem akarom firtatni, vagy eldönteni, mert nem lényeges. Itt a lényeges az, hogy akár utólag, akár ott a helyszínen ezt a fajta fénybeállítást használta Rozi. Ettől plasztikus, ettől lesz tere, és "húsa" ennak a képnek amit látunk. Nagyon szugesszív a portré, és nagyon jó, hogy a kisfiú szemeiben megcsillan az a világítóeszköz, amit Rozi használt. Szóval, még egyszer mondom, nagyon szeretem ezt a fotográfiát. (hegyi)
értékelés: