80-as éves vége, 90-es éves eleje az, amikor még a filmes korszak volt a fotográfiában, és lejárt filmekre kompakt gépekkel készültek főképp szociografikus sorozatok, annak a világát érzem ennél a képnél is feltűnni. Minden esetlegessége mellett, és ettől az iszonyatos túlvilágított, vakuzott helyzettől függetlenül is azt mondom, hogy a gesztus, a megfigyelés nagyon határozott. Formailag és kompozícióilag is rendben van a kép, érezhető, hogy itt a gesztus jelrendszere az, ami mindent visz, a spontaneitás, és a spontán alkotásnak az öröme. Ezt én el tudom fogadni, úgyhogy erre megadom a három csillagot. Még hozzáteszem Mariannak, hogy ez lehet egy út, ha ezen az úton szeretne haladni, csak arra nagyon figyeljen oda, hogy ez az út nagyon könnyűnek tűnik, könnyebbnek, mint a szépen komponált, jól exponált felvételek sora. Azt hiszi az ember, hogy a technikát félredobva a véletlennel, a talált képekkel, a hibával találkozva jól és könnyen tud haladni, miközben a hiba akkor igazán izgalmas, ha annak a használata tudatos, ha tudom előre, hogy milyen hiba fog előjönni, és a véletlen is valamilyen szinten kordában van tartva. Ezt nem erre a képre mondom elsősorban, mert azt, hogy mennyire válik ez tudatos eszközhasználattá, egy tendenciánál lehet megállapítani, de ha gondolod, akkor lehet ebbe az irányba is haladni, ez ilyen előszó akar lenni, hogy mi is a helyzet az ilyen roncsolt, talált képekkel. (hegyi)
értékelés: