"Ahogy a szél meglebbenti a függönyt. Nem a függöny, nem a szél. A lebbenés." (Fodor Ákos.)
Elnézést, nem szoktam verselgetni a képekhez, de erről ez jutott eszembe - vagy inkább ezt láttam meg benne...

Nagyon kedvelem ezt a képet, nagyon érzékeny meglátás, és a fókusz is érthető: Nóra itt a függönyre koncentrált, és nem az építészeti formákra, azokat sutba dobta. Nem érdekelték a bejáratok, az árnyékok, a felületes struktúrák, hanem az érdekelte, ami érzelmileg megfogta: ez a függönylibbenés. Azt hiszem, hogy ebben nagyon sok minden benne van. Legfőképpen az emberre utaló nyomok, de ezek mellett az ember hiánya, a magárahagyottság, valami olyan gesztus, amiben nagyon nagy adag nagyvonalúság van. Ezt nem tudom ennél értelmesebben megfogalmazni. Nekem ez kedvenc kép. Hogy ne csak száz százalékosan jót mondjak róla, lehet, hogy egy picit még lehetett volna vágni a képnek a jobb oldalából. Igaz, hogy a mozgás igényli azt a teret, de most az a háromszög, ami ott képződik, az kicsit zavar. Még azt is el tudom képzelni, ha nagyobbra van hagyva a kép körül minden, hogy ez az a kép, aminél akár a nagyításnál, akár digitálisan, a képek széle felé terjedő roncsolás lehet, hogy indokolható lenne. Ritkán mondok én ilyet, hogy utólagos bindzsi, ezt sem annak gondolom elsősorban, hanem annak, amikor hasonló hatást hozunk létre, mint a mechanikus vagy tradicionális fotográfiában, amikor az emulziót saját magunk készítettük, és egy hagyományos papírlapra lett ez fölkenve ecsettel. És ahol értük ecsettel a papírt, és ahová fölkerült az emulzió, ott létrejött a fotográfia, ahol nem, ott nem. Ez a fajta hatás az, ami esetleg ebben elférne, és méginkább elvenne a képnek a tárgyiasságából. Bár, saját magammal vitatkozva, az is igaz, hogy ha a tárgyiasságát nagyon elveszítjük a képnek, akkor elkönnyűl az egész, olyan érzelgős helyzetté válhat, meg van a veszélye. Lehet, hogy megnéznék egy ilyen verziót is, amiről én beszéltem, de ez is nekem nagyon tetszik. (hegyi)
értékelés: