Feri, jó mélyen belekotortál az Estiskola-Látszótér bugyraiba.
Örülök ha hasznát veszed a képnek.

Hét évvel ezelőtti felvételedet és ezt a gondolatodat "Az élet egy nagy utazás." És ezen az úton, néha, egy szép táj, megnyugtat, elsimít. választottam a hétfői adásomhoz, köszönöm.

Tamás, megtisztelsz engem és a többieket is, hogy ezt leírtad. Valahogy ezt - ha nem is egy képre - fotóban is meg kell fogalmazni. Hamarost indul az új estiskola, lesz vagy 20 új lecke, lehet hogy más leckére jobban illik majd, mert értem én, amit írsz a végén, de valahogy ez nem került a képre. Az utazás, a hazatérés, az úton levés az képileg is láttatható, itt nem érzem ezt, akkor se, ha természetesen abban egyetértünk, hogy a kép szép, ritmusa is rendben, tehát mint tájkép elfogadható. De a személyesség és a történet az benned van, és nem a képen, ebben az esetben.

Zsolt: Nem vagyok egy kitárulkozó típus, de mivel rákérdeztél, megpróbálom elmondani, hogy miért utazás és hazatérés (megérkezés). 1943-ban születtem, apám ekkor katona volt, majd a második zsidótörvény elfogadása után, munkaszolgálatos lett, és 1945.ben meghalt. Anyám, szakma nélkül, két gyerekkel maradt és többé nem ment férjhez. Ez a rossz indulás, később még tetőződött néhány problémával, identitáskeresés, elfogadás, stb.
Mindehhez még hozzájárul, hogy konfliktuskereső típus vagyok, (talán már inkább voltam). Ezért, a munkahelyeken sem kerültek el a problémák. Illusztrációként álljon itt néhány, a foglalkozásaim közül: NC fúrós, segédmunkás, hivatásos táncos, könyv és zenemű kereskedő, számítógép programozó.
Talán nem csoda, hogy alapvetően neurotikus, depressziós vagyok.
És hogy jön ide az utazás? Közhelyesen. "Az élet egy nagy utazás." És ezen az úton, néha, egy szép táj, megnyugtat, elsimít.
Hát ezért. És köszönöm az elemzést.