Mert Peti azt mondta, egy jó kép olyan, mint egy jó vers, líra van benne.

Azt mondja Viktória, hogy Peti azt mondta neki, hogy egy jó kép olyan, mint egy jó vers, van benne líra, és ebben Petivel tökéletesen egyetértek. Itt most ez a líra inkább a szabad vers kategóriájába tudna elférni, akkor, ha eldöntött lenne az, hogy ezt én akartam, tehát szabad verset akarok mondani a magam képi lírájával. Mitől lenne ez szabad vers? Attól, hogy úgy rendezem a hátteret, és úgy komponálom ezt az egész történetet, hogy az egyes elemek önmagukban értelmezhetően jelen legyenek valami művészi rendetlenségben, de mégis rendezve, és kifejezetten jelzés- és jelképértékkel bírjanak a színek megjelenése. Ha most ezt a csendéletet megfigyeljük, akkor a színek miatt nehezebb helyzet van, lehet, hogy a fekete-fehér könnyebb megoldás lenne. Azért javaslom első körben a fekete-fehéret, mert ha a színekkel kezdünk el a csendélet esetében foglalkozni, akkor saját magának nehezíti meg a dolgot az alkotó, mert akkor ott a színek egymáshoz való kapcsolatát is, és azoknak az arányát és súlyát is mérni kell, nemcsak a formákét és tónusokét. Bár a Tárgyfotó leckébe került ez a kép, de mégiscsak azt mondom, hogy ha értelmezzük, hogy mi a tárgyfotó és csendélet közötti különbség, akkor azt mondom, hogy a lényegi különbség az, hogy a tárgyfotó valamit tárgyiasan, a maga funkcionalitásában kíván ábrázolni. Itt most ez azért nem szerencsés, mert nem eldöntött számomra az, hogy melyik tárgy is az, amelyet Viktória akart nekünk mutatni, feltételezhetően a rózsacsokrot ezzel a geometriai mintákkal díszített vázával. Valószínű, hogy ő lenne a főszereplő, de annyira esetleges és talált a háttér, hogy ez elbizonytalanít egy picit. A középre szerkesztés és az élesség megválasztása egyértelműen arra utal, hogy ők a történet főszereplői, de a tárgyfotó ennél sokkal ridegebb, pontosabban az érzelmeket nagyon a háttérből szabad csak szerepeltetni. Pont itt van a fontos helyzet a csendéletnél, hogy az abszolút megengedi, kívánja is, hogy érzelmi bevonódása legyen az alkotónak. Ha a tárgyfotó témakörében figyelem ezt a csokrot, akkor a tárgyiasságát csökkenti a világítás, a zavaros háttér, és az is, hogy nem biztos, hogy optimális időpontban lett ez lefotózva. Ha én tudom azt, hogy én száraz virágot akarok fotózni, akkor én nem a vázában hagyom megszáradni, hanem föllógatom valahova fejjel lefelé, hogy ne görnyedjenek le ezek a kis fejecskék, mert ez nehezen kibogozható, hogy melyik alkatrész micsoda. Ha, mint csendélet kezdem el ezt elemezni, akkor a rendezettség hiánya az, ami szembetűnő. Az egy nagyon jó irány, hogy a mélységélességgel játszik Viktória, az is jó, hogy a világítással is játszik, de azért ezek a ceruza-formák túl határozottak, ráadásul ebből a vázából fölfelé kinő valami drót, van valami szőnyeg is föltekerve a háttérben, ami szintén egy értelmezhetetlen forma, van egy polcrendszer - az egész olyan, mint egy thrillerben, hogy hirtelen benyitunk a lomtárba, és azt várjuk, hogy most előbújik-e valaki a szekrény mögül, és ahogy fölgyújtottuk a villanyt, megtaláljuk ezt a magára hagyott tárgycsoportot. Az idő múlása jut eszembe, az, hogy lehet szerepe annak, hogy valami talált, de az olyan, hogy arra is készülni kell. Kevésbé rendes családoknál előfordul pókháló, és ha ez tényleg ott van hagyva egy-két hónapig, úgy, hogy beszője a pókháló, akkor egy másik élményről beszélünk. Máris ott van az élmény, hogy emlékezünk valakire vagy valamire. Ez most ebben az – egyébként korrektül takarított környezetben - nem tud elindulni. Az egyetlen számomra érvényes ellentmondás azzal, hogy preparáljuk a száraz virágot akkor van, ha a találtságát ennek a helyzetnek erősítjük valami külső formai játékkal. Ebben a képben, ami igazán izgalmas, azok a gyönyörű tónusok, amik a virág szirmai, fejei és levelei között létrejönnek. Ez tényleg gyönyörű, csak ehhez meg kell találni azt a fajta, szinte akvarellbe illő párhuzamot a háttérnél, a vázánál. Itt a váza geometriai formái ellentmondanak ennek, ami nem biztos, hogy baj akkor, ha még valahol a háttérben is ezt ennyire letisztultan tudjuk szerepeltetni. Ha tudatosan megrendezzük a környezetet, hátteret, akkor már más irányt vesz az egész téma. Visszaadom ismétlésre, mert voltál a világítós műterem beszélgetésen, tehát szerintem ott, ha a megfigyeléssel is, de csak magadba tudtál szívni valami információt arról, hogy hogyan is kell a világítást rendezni. Fontos lenne, hogy ezzel elkezdj dolgozni. Ha találsz egy ilyen helyzetet egy elhagyott virágcsokorral, akkor azt javaslom, hogy a főszereplőt hagyjuk az asztalon, minden mást pakoljunk le, és kezdjünk el úgy visszapakolni, hogy figyeljük azt, hogy mi az, ami még hozzáad a képhez, mi az, ami ellenpontozza a fő motívumot, és mi az a pont, ahol a rendezetlenség kezd uralkodni, és akkor ott álljunk meg. Ismétlés, de tényleg kérem, hogy ismételd meg. (hegyi)