Rögtön a címmel kezdem: én az „és a…”-t lehagytam volna. Az öreg halász tökéletesen elég, és fejben az ember befejezi ezt a mondatot utána, még akkor is, ha akit itt látunk nem halászni van a Duna parton. Ami a képet illeti, egy nagyon érzelmes és szerethető üzenet, és ezt az idillt mindenféle rendezéssel és tereptárgyakkal nehéz lenne még kiegészíteni, mert ezek varázslatos pillanatok, de amint a fotóst fölfedezik, már nem biztos, hogy ennyire megmarad a személyes érintettsége a két személynek. Mégis azt mondom, hogy ugye tudjuk azt, hogy Bara és Hanna közösen szoktak fotós túrákra járni, esetleg ha Hannát megkértük volna, hogy álljon a képnek a mellvért tetejénél lévő részére, jobb oldalra, és csak a két lábát hagyjuk a képen, az még izgalmasabban helyre rántotta volna ezt a kompozíciót. Most nekem a víz formái a kép bal oldalán nyitva hagyják ezt az egészet. Ha levágom teljesen a bal oldalt, akkor annyira szűk lesz ez az egész, hogy már nem biztos, hogy megmarad a kompozíció ereje. Valahogy most ellenpontozni kellett volna azt a nagy középszürkés világosabb korlátformát, onnan nekem valami hiányzik. De ezek azok a trükkök, amit az ember vagy létre tud hozni, vagy elrontja vele az egészet, úgy értem, hogy lehet, hogy a bácsi fölfigyel ránk, és elkomorodik, hogy most mit nézegetjük őt a kislánnyal. Tetszik az egész, és színvilágában is nagyon jól kontroll alatt tartott kép, de Bara, én azt mondom, hogy ne add föl sose azt a fajta személyes bevonódást, ami a képeidre egyébként jellemző szokott lenni. Nem te vagy ez a távolságtartó városfotós - akik jóllehet a 10 ujjukat megnyalnák egy ilyen gegért - nyugodtan kezdj el ragaszkodni ahhoz, hogy azok a képalkotó elemek, amiket szoktál használni, rajta legyenek a képeiden, mert ezek jellegzetesek, Barásak, ezekről nem kell lemondani. Meglenne erre a három csillag, de én a te érdekedben mondom azt, hogy legyen ez kettő. (hegyi)
értékelés: