Második próbálkozásom ebben a témában. Ez most nem a múltkori folytatása, de majd talán lesz olyan is. Ez a kép egy napsütéses, tavaszi délutánon készült. Imádom a tavaszt és a virágokat. Az orgona különösen kedves számomra, az illata fantasztikus. Hát ez is én vagyok.

Itt a május, ez a virág az egyik legjellegzetesebb májusi virág: az orgona. Nagyon sok emlék köt hozzá, iskolával kapcsolatos emlékek, a tanév zárásához is köthető ez az illat, maga az, hogy nyílnak ezek a virágok, és jó idő van, és mindjárt itt a nyár. Tehát nagyon érdekes gondolatokat szakít fel az emberben, miközben az is érdekes, hogy Dóra azt a színt választotta, ami a ritkább ebben a virágban: a fehéret. Érzelmileg értem, fototechnikailag lehet, hogy a lila könnyebb megoldás lett volna, mert a fehér könnyen túl világítódik. Itt is ez megtörténik, azok a kis formák, amik a virágzatot jelentik nem tudnak most abban a térbeliségben megjelenni, ami ezekre egyébként jellemző. Azért örülök még ennek a képnek, mert megint egy olyan személyes üzenet, amiben nem túl sok kimódoltság van, inkább az érzelmi megközelítés a fontos, mint a formai. A formához azért annyit mondanék, hogy a nyaknál az a kis ágacska engem zavar. Tudom, hogy amikor az ember egy ilyen érzelmi helyzetnek átadja magát, akkor ezekre kevésbé figyel, de utána, amikor elkészült a kép, ezt lehet kontrollálni, a digitális technika ezt lehetővé teszi, és akkor az ember azt mondja, hogy ismétlek egyet. Az ismétlésnél mindig félünk, hogy vajon el tudom-e ugyanazt hitetni, ami akkor, az első gesztusnál volt. Ez az, hogy ezeket az élményeket az embernek némi rafinériával létre kell tudnia hozni a fotón, újból és újból, ha kell, a kompozíció miatt. Egyébként nagyon kedves kép, nagyon jellegzetes pillanat, és én örülök annak, hogy Dóra ezt megosztja velünk, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés: