András az utóbbi időben több ilyen fényfestéses-fényrajzolásos technikával készült portrét készített, ebből látunk egyet. Tetszik a gesztus, amit fölvázol itt András. Volt egy film, amiben azt mutatták hasonló technikával, hogy Picasso hogyan rajzol. Természetesen ezt a rajzot nem kívánom egy szinten emlegetni Picassoéval, de a technika mégiscsak hasonlít. Annál a filmnél is számomra az volt az izgalmas, ami az alkotás közbeni arcjátékot mutatta. Egy átlátszó felületen keresztül kameráztak, és miközben rajzolt a mester, lehetett látni az arcát, azt, ahogyan a gondolatok megvalósulnak. Ez lehet talán a következő lépcső a kifejezés palettáján Gimesinél, hogy elkezd az érzelmekkel játszani. Itt most egyelőre formákkal játszunk, én várnám azt, hogy András elkezdje az érzelmeit is felhozni, mert a formai játék olyan, mint egy komolyzenei darabban a matematika, de a matematikán is át kell jönnie annak az érzelemvilágnak, még Bach-nál is, amit a szerző átélt. Ezeknél a gesztusoknál is az a következő irány, hogy általában az ember mindig valamilyen érzelmi állapotban van, vagy nyugodt, vagy feszült, vagy vidám, vagy szomorú, és ezeknek különböző mixtúrái állhatnak elő, amelyeknek különböző megjelenési formái vannak az arcon, a gesztusban, a testtartásban. Nyilvánvaló ezek az érzelmek a rajzban magában is megmutatkoznak azokban a formákban, amiket itt látunk. Egyelőre ezt egy kísérletnek tartom, és arra sarkallnám Andrást, hogy az esztétikát, a kompozíciót se feledje el, és az érzelmeket pedig kapcsolja be. Egyelőre ez egy két csillagos kép. (hegyi)
értékelés: