A mozgás áttételesen van jelen ezen a képen. Egyrészt nagyon dinamikus az a szobor, amit látunk, mint egy szabadság szimbólum, másrészt az a pár, aki a szobor talapzatán áll valamilyen testkommunikációban van, ők is nagyon izgalmas mozdulatokban vannak benne. A kettő viszonya, a szobor és az ember, a kettő elhelyezése az, ami még inkább létrehozza a mozgalmasságot. Én el tudom fogadni ezt a Mozgás leckére. Nagyon izgalmas az a kompozíció, ahogy a teret rendezte Gergő. Az, hogy ekkora teret hagy a kép bal oldalán, amerre mozdulunk, amerre ez a szobor is néz, az, hogy sziluettekkel dolgozik, de mégsem csak sziluettek vannak, hanem a plaszticitás, a térbeliség érzékelhető a képen, ezek nagyon fontos ügyek. Érdekes, nagyon jó az a párhuzam, ami a szobor mozdulata, és az alakok mozdulatai között vannak. Egészen jól kiegészíti egymást ez a két történet, nagyon dinamikus, nagyon tetszik a dolog. Talán a kép fölső részéből egy ujjnyit én vágtam volna. Addig, amíg a kép bal oldala felé nagyon is jól értelmezhető az, hogy miért kellett ekkora teret hagyni tömegelhelyezés miatt, ez a fönti résznél nem annyira igaz. Ha egy ujjnyit onnan levágunk, akkor még feszesebb, dinamikusabb lesz a kompozíció. Egy kis hiba a belógó fa forma, túl sok mindent nem lehet kezdeni vele, ez van. (hegyi)
értékelés:
De miért kéne ennek a képnek a magányról szólnia? A szobor dinamikája, a két alak feszültsége ellene szól, hogy magányról lenne szó, az örök pillanat épp a küzdés maga.
Jól van, na.. bocsánat.. nekem ez "jött át" képböl.. mondtam, hogy nem értek hozzá..