Ezt jobban értem. Azt hittem, az a baj, hogy üres a száj, és otthonkát visel. Az arckifejezésekben nem vagyok egy nagymenő, ezért óvatos is vagyok a portrékkal. Ismerem ezt a hibámat. Köszi!

A kettő között keresném az igazságot portréilag. A beállított, mosolyalbum, vagy glamour tőlem is távol áll, de azt fontosnak gondolom egy portrénál, hogy mit fagyasztunk bele a pillanatba, és abban nekem fontos, hogy esztétika, forma és tartalom együtt adja ki azt, amit mesélni szeretnénk az alanyról. Vagyis a naturális ábrázolás vékony jég, mert azok a részek, amelyek kiadnak egy portrét, nem lehetnek véletlenre bízottak. Másképp mondva, a fotós döntése, de felelőssége is, hogy az a tized-század másodperc, amit kiragad a valóságból, mikor és hogyan történik meg. A beállított nekem nem ugyanaz, mint a rendezett, tervezett, impresszív, azaz a benyomásokat visszatükröző portré. Itt most a háttér egy dolog, a szűkre szabottság egy másik, és az a gesztus, amibe belemerevedett a modell, nem tudom, mennyiben jellemzője, mennyiben olyan erős jellemzője, hogy ez mint lenyomat szerepel. Nem kell kisminkelni a nénit, hacsak nem valami fricska, álszoció a cél, de most mintha meglepte volna őt a fényképezőgép, mintha lelkileg nem lett volna felkészült rá, hogy le lesz fotózva.

Érdekes, hogy ezt mondod, Zsolt, mert én pedig a beállított portréktól érzem magam távol - hacsak nincs valami felsőbb, absztrakt tartalmuk. Köszönöm a meglátásod a háttérrel kapcsolatban.