Tamás részt vett ezen az eseményen, és nagyon örülök annak, hogy tudósított képben a többieknek, ráadásul mondhatni ez egy szubjektív riport, mert nem csak az eseményről, a konkrét tárlatvezetésről szól, hanem annak előkészületeit is rögzítette a kamera. A képsor a nézőpont kiválasztásával ritmizál, olyan meglátásokat mutat, melyek a dokumentarista megközelítésen túlmutatnak, legyen szó akár az üvegvitrinen keresztül készített fotóról, vagy azokról a képekről, amelyek a hallgatóságot mutatják. Ezeknek a képeknek a közös jellemzője az, hogy erősen dekomponált képekről beszélünk, de a szerző nem merült ebbe bele olyan szinten, hogy megtalálva ezt a technikai játékot, és belefeledkezve ebbe figyelmen kívül hagyná a tudósító kötelességét, mert ugyanakkor olyan plánokat is használ, amelyekben jól lehet látni azt, hogy kik voltak a résztvevők, milyen helyzetben voltak jelen, a képeket is lehet látni, amelyekről beszélgettünk. Megengedi magának az alkotó azt, hogy itt-ott kikacsintson ebből a didaktikus közlési formából. Én nagyon köszönöm Tamásnak ezt a beszámolót, hogy megörökítette ezt a helyzetet, és arra szeretném felhívni a figyelmét a jövőre nézvést, hogy az nem baj, ha ilyen kompozíciós játékokat játszik, de azért fontos lenne, hogy például ha Bach Vikit nézzük az egyik képen, ebben a dekompozícióban mi az, amit megtartunk, mint térformáló elem, és mi az, amit elhagyunk. A testrészek levágásának nem nagyon látom itt most indokát. Ocztos Pistinél is ezt a kompozíciós elhelyezést látom, ezzel én vitatkoznék, a jövőben erre oda kellene figyelni, de a három csillag mindenképpen megvan. Várom Tamástól a fotókat, nagyon aktív ő a rádióban, de szeretném, ha a szakköri munkában is részt venne. Van szép fényképezőgépe, tessék csinálni a leckéket. (hegyi)
értékelés: