Álló formátumú kép, amiben megvan az előtér-középtér, háttér, háttér alatt értve a naplementét, formailag izgalmas ez a sziluettes hangulat, mégis azt mondom, hogy ennek a szólótáncosa, a primadonnája, a magányos kukoricaszár megérdemelte volna, hogy kapjon egy kis színpadi főfényt, ahol elénekelheti azt a bizonyos dalt, és ezáltal minden sziluettessé válik, pedig lennek itt részletek; és én ezt el is fogadnám, ha ez egy fény-árnyék ellentétpárra épülő történet lenne, de ehhez ez a háttér, az ég, a lemenő nap fényei túlzottan is realisztikussá teszik ezt a világot, és vágyunk arra, hogy a mi kis primadonnánkat, azt a kis magányos hőst láthassuk, hogy közelebb kerüljön hozzánk, és ne olvadjon bele abba az utolsó őszi jelzésbe, hanem megkapja a maga kis primadonnaszerepét, tehát itt azt mondom, hogy meg kell figyelni a jelenségeket, meg kell figyelni a fényeket, tisztázni a gondolatokat, tisztázni az üzeneteket, jó az irány, pontosabban, precízebben megfogalmazni, hogy: ki a kukoricaszár, mit mesél, hogy táncol, mennyire jó lenne ha mi lennénk a kukoricaszár, ha figyelnénk ránk. Ő egy sztár. Ezen a képen nem. (szőke)
értékelés: