Csaba.Köszönöm, hogy nem felejtetted el megosztani velem a felmerült miértjeidet. Sajnálom, hogy a "felülről" fényképezés negatívként lett értékelve Andrásnál, tudom és értem amit ír, de én itt egy önző dög voltam, mert szerettem volna minél többet átadni ebből a látványból(több mint 250 kő) és egyszerűen képtelenség és ezt nagyon sajnálom. Ha lentebbről teszem ugyanezt, még kevesebb látszik és tényleg más hangulatot ad nem ezt mint itt. Mindenképp megteszem és még annyi, de annyi képet szeretnék ott készíteni, mert mindegyik más, mindegyik ad valamit. Miértjeid taglalásánál sokminden hasonló az enyémmel és van amire mondhatnám "igen", de nem, mert én messze nem tudom eldönteni, hogy mennyit engedek az érzékelőre, szóval ezt így komplett nem tudom(azt sem mi mit is szolgál a gépen, kütyü, kapcsoló), hogy tudom rávenni, hogy azt adja vissza amit szeretnék....Nem szokás az ilyet bevallani, de hát mit kerteljek. Tanulok, gyakorlok, aztán majd alakul valamerre.

Tartozom a saját (hadd lopjak egy szót Camillától) szubjektív miértjeimmel.
Először is a fények. Ború a javából, az ég is hiába látszik itt világosszürkének, az csak a pipettának világos, de mind tudjuk, hogy sötét az és nem enged utat senkinek és semminek. Aztán ott vannak a tónusok, amik részben a fénynek köszönhetőek, de még inkább a fotós döntésének, hogy mennyit enged abból a fényből az érzékelőre, vagy mennyit hagy meg később, feldolgozáskor.
Vagy nézem a sírkövek ritmusát, úgy tanultuk, hogy a csúcsán álló háromszög (ami a szögletes tetejű kő mellettinél indul a két felső sarok felé) valamiféle nyugtalanságot áraszt, de ezt a nyugtalanságot azonnal helyére is teszi a kövek természetszerűen kissé rendezetlen elhelyezkedése, és nem vad feszültséget érzek a V-formák miatt, hanem enyhe hiányérzetem van. Ugyanakkor a sírkövek tűhegyes jégeső-szemekként szurkálják a földet, nekem azt mondják, hogy "vedd már észre magad, fájdalmat kellene érezned, nézz körül és sírj", de érzem, hogy a jégszilánkok nem sebzik, hanem táplálják a földet, és tudom, hogy a sírokban nyugvók ... szép a magyar nyelv, nem is kell más szót mondanom: nyugvók. És végigtekintek rajtuk, és szeretetemmel betakarom őket. Ezt egy alacsonyabb nézőpont nem (vagy nem így) mesélte volna el.
No, ez szubjektívebbre sikerült, mint gondoltam, elnézést.

Az Estiskolára beküldött képek a saját érzelmeinket kell. hogy képekbe kivetítsék. És ha neked ez a csend, és ebből a szemszögből érzed ezt a hatást, hát mi elfogadjuk a Te csendedet.
Jó úton haladsz, csak így tovább!

Igen, a személyes élmény valószínű nyugtató, nekem a temetőkről nincsenek ilyesmi élményeim, csak olyat tegyél, amit érzel.

Hát persze, hogy értem. Szakmailag ott van András és Zsolt és azok akik évek óta teszik, tapasztalják, megélik a képek létrejöttét. Minden észrevétel, tanács jól jön nekem.
Már az is jó ha valamit meglát avagy hiányol az ember, mert akkor valahol, valamiért érdekli a kép.
Sokszor kisétálok ide, és még nem éreztem, hogy ez a csend nehezedne rám, nyomasztana, inkább nyugtató hatással van.
Legközelebb próbálok egy hasonló szögből is képet készíteni, amit Te javasoltál.

kicsit összezavarodni magyarban, sebaj., azt hiszem érthető:)

a legfontosabb szót hagytam ki rögtön az elején: szakmailag NEM tudnék elemezni képet. tehát NEM TUDOK SZAKMAILAG HOZZÁSZÓLNI csak szubjektíven... bocsánat... még jó, hogy észre/sem/vettem:))

Szia, én pedig nem hiszem, hogy szakmailag megfelelően tudnék elemezni képet, csak a mi spontán bennem zajlik és belülről jön tudom leírni, elmondani.

Tehát annyit tudok improvizálni ehhez a fotográfiához, hogy én hogy próbáltam volna "fokozni" a Csend súlyosságát, merthogy egy ilyen szituációban a Csend bizony nehezedik ránk. Megpróbáltam volna kissé lenntebbről fotózni, azt hiszem békaperspektívának hívják magyarul, szóval akkor hangsúlyoztam volna a kövek monumentalitását, azt, hogy vaskosan és mereven ott állnak, némelyik ferdébben, némely pedig mint a cövek, beszélgetnek egymással, de kívülálló nem érintheti azokat, szinte tilos is... tehát, hogy hatalmasabbaknak látszódjanak az emberi magasságnál, mert végül a halál legyőzi a húst és a vért...

Számítok rád.
Gondolom még egy jó ideig várni kell Andrásék értékelésére.
Regenerálódnia is kell, meg hát rengeteg anyag várhat a feldolgozásra.
Én még annyira új vagyok, hogy se jelem, se nevem az osztálynaplóban.
Várom azokat a miérteket.

A szőkehegyi értékelés után elmondom azokat a miérteket, amik bennem felmerültek. De ne hagyd befolyásolni magad, főleg általam ne. :-D

Köszönöm! Tudod én sose készítettem képeket, nem tudom a válaszokat a mikre, miértekre, hogyanokra, így minden visszajelzés egy-egy útjelző nekem.

Itt, kérem, el lett találva valami. Az előző csendjeidből nekem hiányzott valami, mondjuk hogy a kompozíció felhasználása a személyes érintettség, az 1-1 kapcsolat kiemeléséhez. Itt viszont szíven üt az 1-N kapcsolat, az egyetemes szeretet. Persze lehetne mondani, hogy az az ág nem kellene a jobb felső sarokba, vagy hogy valamivel lehetne ellensúlyozni bal középen, hogy a domb a háttérben olyan hatást kelt, mintha dőlne a horizont pedig nem. De az érzés, ahogy a fejkövek ezer szilánkként szúrnak a földbe és a szívembe, háttérbe szorítja nálam ezeket.