beton és virág

Nagyon szeretem ezt a képet. Elsősorban a hármas egység miatt. Itt a közelben húzódó, talán valamilyen sóderes felület, amely szinte élesen elvágja a középső traktust, ahol a virágokat látjuk talán egy bodzabokorral a balszélen, és a hátteret, ami lehetséges, hogy valamilyen út, vagy valamilyen felület. Most így attól, hogy valamilyen raszteres és ilyen elmosódott, felhőkként értelmezhetők. Tehát, egy nagyon érdekes trükk, egy fényképészeti trükk látható itt, hogy a térrel egy kicsit úgy játsszon, hogy azok az élmények, amelyekről ha egy kockás papíron, vagy egy fűszerüzletben dekára lemérek mindent és meghatározom, hogy konkrétan melyik felület mit jelent, házfal, sóder, virág, petúnia, levelek, szirmok, ebben a kategóriában mégis át tudja emelni az alkotó az egész történetet egy festőiségbe és egy tájképrendszerbe. Egyszerűen csak annyit csinál, hogy a fényeket, a foltokat a maga érdekében, a maga nyelvezetében átfordítja, kompozíciót keres és azt mondja, hogy igen, lehet, hogy az egy fal, vagy lehet, hogy az egy felület, de így a foltoktól az egy elmosódott felhő tájkép. És ettől nagyon szerethető ez a kép. Nagyon jó, hogy ilyen átalakításokat a Margit észrevesz. És ha a korai Tóth Margit képeket megnézzük elég nagy a változás képnyelvi szintben. Én ennek nagyon örülök, tehát háromdisznósra értékelem. (szőke)
értékelés:

Milán

Nagyon fontos az, hogy Margit odaérkezik Milán világába. Ugye beszéltünk erről sokszor, hogy a szemsík, a szemmagasság hol helyezkedik el és nem egy felülnézetből, nem a felnőttek világából történik egy döntés, és nem onnan mutatja meg ezt a kis játékos eseményt, hanem leguggol, közelébe kerül Milánnak. Nyilvánvalóan ehhez az is kell, hogy Milán ebbe a mesebirodalomba, a játék, a kísérletezés birodalmába befogadja a fényképészt, tehát ezeket szakmai szempontból tartom fontosnak, hogy hogyan készítünk szociót, vagy hogyan készítünk különböző zsánerhelyzeteket. Másrészről pedig ez a szituáció, ami sejthetően egy pici kis gesztenye, vagy valamilyen más apró tárgy, amit Milán az átmenő hídon vagy korlát likain át akar dobni, ez egy nagyon szép kis szituáció, amiben Milán gesztusai előreléptetett bal lába, precízen tartott kis keze, elgondolkodó fejecskéje mutat. Tehát egy jó mozgástanulmány, amihez a jobbról beérkező erős oldalfény egy nagyon szép és izgalmas kis árnyékot is létrehoz. Talán itt is azt mondanám, hogy az árnyék, Milán játékai és az ehhez kapcsolódó öntött beton korlátszerkezet, ez a hármas az, ami érdekes lehet ezen a képen, természetesen a középpontban a valahova a jövőbe, vagy a múltból ideérkező útra koncentrálva, hiszen ennek a középpontja nem Milán, nem az árnyék, nem a korlát, hanem az a fasor, aminek a végében, tulajdonképpen csak egy apró, pici, furcsa, szürkés fényfoltot látni. Tudom én is természetesen, értem én, hogy valószínűleg ennek a fasornak az a vége, de mégis, hogyha az ember egy picit meseien gondolkozik, olyan az, mint hogyha egy fátyolszerű női alak, talán anya, vagy valaki más ott jöhetne. Teljesen mindegy, hogy oda mit rakunk, teljesen mindegy, hogy ki milyen képletet helyez el ott, de jelen pillanatban a kompozíciójában abba a fasorba, oda messzire, a horizont felé hív az optika. És ehhez képest miközben nagyon fontos az, ami itt történik előttünk, a kamera közelében Milánnal, mégis most ebben a kompozíciós rendben hátulra helyezi a hangsúlyt, miközben a történések, az események itt vannak elöl. Magyarul, ha mondjuk ez a kép exponálódik, visszatekint rá az ember, megnézi kamerában, számítógépen, akkor érdemes újragondolni éppen azért, mert ha ezek a válaszok a látható képen keresztül kimondódnak, akkor lehet egy újabb döntést hozni. Abba reménykedem, vagy azt sejtem, hogy Milán elérhető még a későbbiekben, azt sejtem, hogy ezek a helyszínek talán megközelíthetőek, és újra lehet mindezt játszani nagyon jó eredményeket elérve. Megint zárójelesen hozzátenném, hogy természetesen a fényképezés elhatározásakor, döntésekor, hogy én ezt a képet elkészítem, ezeket érdemes pontosítani. Megint csak kimondva, hogy mit miért csinálok. Én ezt egy kettődisznós képre értékelem, de természetesen avval a feltétellel, hogy nagyon szeretnék látni a Milán és a fényképész kapcsolatával és a táj kapcsolatával további kísérleteket bízva abban, hogy a fényképész nagyon szereti ezt a folyamatot, és nem fogja tehernek tekinteni, hanem tovább dolgozik evvel a jó irányú üzenettel, mert az üzenet az nagyon izgalmas. (szőke)
értékelés:

patak az új medrében

megérte az ásás, lapátolás...

Egy fekvő formátumú képet látunk, sokszor elhangzik ez a kifejezés, hogy – fekvő formátum: általában, ha az extrém kompozíciókat, formakompozíciókat nem számoljuk, akkor nagyjából három nagy egységben gondolkozhatunk. Ha egy kép álló formátumú, ha egy kép fekvő formátumú, vagy esetlegesen négyzetes szerkezetű. Többségében a fekvő formátumot akkor használják az alkotók, ha valamilyen nyugalmi, valamilyen panno-szerű kiterített állapotot keresnek. Ez a kép elsősorban színvilágában hozza egyrészről ezt az irányt, gondolok itt a sötétbarna, feketébe hajló fölső tónusra, amely a kép fölső egyharmadában balra tolódva picikét helyezkedik el. A nedv-zöld, világoszöld foltrendszert a kép jobb fölső sarkában és a kép kétharmadát pedig többségében egy aranyokker, barnába hajló tónusrendszer uralja. Mivel a képen konkrét tárgyak – bicikli, vödör, talicska – nem fedezhetőek fel, növénymotívumok, formák igen, a nyelvezetében utal a kép arra, hogy nem egy absztrakt formai színjátékot látunk, hogy ez egy reális környezet, amit a fotós fotóz. Mégis én azt mondom, hogy elsősorban irányában egy érzelmi megközelítést láthatunk itt. Talán a hozzáfűzés, a képhez tartozó hozzáfűzés is ezt erősíti, hogy a színek megfigyelése, a színhatások megfigyelése, az egész kép hangulata valamilyen fajta romantikát, valamilyen fajta érzelmes irányt szeretne a néző számára bemutatni. Ebben van egy különleges eszköz, amit a fényképész tud használni, maga a víz, amely ha fénytani szempontból vizsgáljuk, sokszor foglalkoztunk már itt az Estiskolán a tükröződésekkel, tükrökkel, fátylakkal, azokban az Estiskolás táborokban, ahol fénytannal, világítástechnikával foglalkoztunk, ott is többször szóba került ez. A víz egy olyan anyag, amely bár tud nagyon erőteljes lenni, nagy tömegben teljesen zárt fénytani rendszerként is tud működni nem engedve át a fényt, különböző reflexhatásokra, pl. tenger, viharos felületek nagyon drámai fénytani felületként tud működni, de nagy többségében egy bizonyos távolság, vagy tömegmennyiségben a víz egyfajta áttetsző, tulajdonképpen játékos és könnyed eszközként értelmezhető a fényképészetben. Itt is ez történik, hiszen ez a parányi patakmeder, amelyben mozgásban van folyamatosan a víztömeg, az ideérkező, a fák közül beeső fényt elmosottá, pulzálóvá, a kavicsok tükröződései miatt lágy kapcsolódásokkal festőivé változtatja. Sőt, a rajta keresztül átlátszó konkrét felületek, kövek, bazaltdarabkák, mészkövek mind inkább foltrendszerként működnek, mint - megint csak az elemzés elején elhangozva - konkrét felületekként. Tehát az kimondható, hogy ennek a képnek az egyik kulcs üzenete az a víz fénytani jelensége, amihez képest, ha hozzákeresünk még társult mondatokat, akkor egy picit a perspektíva társulna ide, lásd patakmeder útja, ahogy ott a növények között valahova a sötétbe tovahalad, az oldalsó felületei a patakmedernek ez a sötétbarnás tónus - tehát, hogy vannak más járulékos zöngék a képen, de alapvetően ez az aranyokker nagy kétharmados egység uralja a képet. Annyi hozzáfűzés lenne evvel kapcsolatban alkotói szempontból, hogy talán érdemes lenne ezeket a tanulmányokat abban az értelemben folytatni, hogyha kimondjuk, hogy a víz fénytani jelensége érdekel bennünket és ehhez kvázi címként, keretként használunk a valós környezetből és ezt pontosítjuk, kimondjuk alkotói szempontból magunknak, akkor esetlegesen az befolyásolná a kompozíciós rendet. Most én úgy érzem, hogy nincs száz százalékosan eldöntve az, hogy valójában egy kvázi tájképet, egy erdei környezetben lévő zsánert látunk, akkor a történetiséghez sincsenek használva ezek az elemzés elején elhangzott konkrét tárgyi rekvizitumok, lehet az egy emberi láb, lehet, még egyszer mondom egy valamilyen kis tárgy, amit otthagyott a környezet. Ez a vonal nincs megerősítve. Én nem is azt mondom, hogy ezt kellene tenni, csak akkor pontosítani kéne a víz fodraival, a víz játékával való kapcsolódást és lehetséges, hogy változna a kompozíciós rend most. Egy picit esetlegesnek érzem ebben az állapotban a fölső sötét felületet, már csak azért is, mert az a barnákba, szürkékbe és feketébe hajló patakmeder oldalrészleteiben nem gazdag. A növények a jobboldali részen a zöld felületek, azok pedig éppen hogy csak a képben vannak, talán egy nád felületet látunk ott ami behajlik, a többiek inkább csak becsúsznak a kép szélébe. Ezeket arányosítanám én és megint azt mondanám, hogy érdemes egy-egy kép elkészítése előtt az alkotónak önmaga számára szinte – bocsánat, hogy ezt a kifejezést használom – mint egy imát, fölmondani a leckét saját magának, hogy én ezt a képet azért készítem, mert… nekem ebben a képben az a fontos, hogy… én evvel a képpel azt szeretném láttatni, hogy… számomra benne az a kérdés, hogy… Ezek az egyszerű kis mondatocskák abban segíthetnek, hogy a majdani kompozíció szempontjából egyre pontosabbak legyenek az üzenetek a néző számára, hiszen itt az a cél, hogy ezt a képet is megszerettessük, elfogadtassuk a nézővel. Kettő disznóra értékelem ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Ülő torzó

A Margitot lelkesíteni szeretném, hogy az a munka, amellyel a test fénnyel való kapcsolatát, az emberi testet elkezdte megfigyelni, ez egy nagyon-nagyon nehéz út. Lelkesíteni szeretném, hogy haladjon tovább, dolgozzon ezzel az egésszel. Továbbra is azt szeretném elmondani, amit az előző képnél is, hogy több bátorságot kérnék tőle, ugyanis a fölső vízszintes képszél megint a mostani értelmezésben nem kompozíciós eszköz, hanem egy intimitást védő, anonimitást segítő komponálási módszer. Olyan most így a kép, éppen attól, hogy nem a ritmika, hanem a védekezés okozza ezt a szűkített komponálást, minthogyha egy társkereső oldal egy képét látnánk. Nagyon fontos ezeket önmagunknak kimondani, és a szabadság a mi kezünkben van, hogy a fényképezőgépet hova helyezzük el, hogy az a része is érvényes legyen ennek a munkának, mert természetesen az elfogadható, hogy az ember nem egy manifesztumot szeretne elkészíteni saját magával kapcsolatban, tehát úgy elhelyezni a gépet, hogy a saját magunk szemérmessége meg tudjon maradni, ugyanakkor pedig kompozícióban is működjön a képzőművészeti alkotás. Ez most itt, ennél a képnél is úgy érzem, hogy abból az okból nem valósul meg, hogy egyszerűen váll környékén a fejet levágtad. Javasolnám ismétlésre ezt a munkát. (szőke)

Akt

Majdnem álló formátumú képet látunk, picit hosszabbra van méretezve, mint egy négyzet alakú forma, és ebben egy szimmetriára irányuló kompozíciós rendet látunk. Az egész képet alapjában véve a vörösek, vagy a vöröshöz kapcsolódó narancssárgák, és ezek a tüzes színek jellemzik. Mindenféleképpen az érzelmek felé, a dinamizmus felé mozdítja el ez a színvilág a képet, amelynek a középpontjában a test, a testen megjelenő fényformák beszélnek. A szimmetria nyilvánvalóan egy tanulmány felé is próbálja elmozdítani ezt a munkát, a test megfigyelésének tanulmánya felé. A világításból adódó árnyékképződések ritmusaival foglalkozna elsősorban ez a kép. Egyrészt amennyire itt megállapítható, van valamilyenfajta élességprobléma, azt én nem tudom megmondani, hogy miért. Ha ezt eszköznek tekintjük, akkor ez az eszköz azt szeretné elősegíteni, hogy ezeknek a színeknek, folthatásoknak a ritmikája az, amivel foglalkozzunk, tehát az egynegyed vörös posztó vízszintes felület, és az abba beleékelődő aranysárga fényfelületek, ugyanakkor maga a kép ebben a kompozíciós helyzetben kellően konkrét ahhoz, hogy ne csak egy ritmikai játékot, hanem az emberi testet és a hozzá tartozó intimitást is egy fontos üzenetnek fogadjuk el. Természetesen ehhez az úgynevezett privát motívumok is társulnak, például a csípő tájékán látható valamilyenfajta tetoválás vagy testfelületen lévő rajz, amit ezen a képen nehéz értelmezni, de valamilyenfajta tetoválás látható itt a testen, amely olyan, mint egy kis pecsét, vagy szignó, amivel azonosíthatóvá válik ez a kép a többi hasonló akt-tanulmány között. Nekem elsősorban a problémám ezzel a képpel az, hogy nincs igazából eldöntve az anonimitás mellett a kompozíció mérete, és az, hogy ennek a képnek az érzékiségen keresztül van személyes üzenete, avagy egy forma- és színtanulmányról beszélünk. A kettő között lavírozik a kép. Egyszerre szégyenlős, nyilvánvalóan, mert ez a harmincas lecke egy nagyon nehéz házi feladat, és egyszerre szeretne valamilyenfajta stúdiummunka is lenni. A fénytani és formaelrendezési tanulmányhoz véleményem szerint pont azért, mert a kép fölső vízszintes része ott vágódik, vagy ott tagolódik, ahol a lapocka kezdődik, nem száz százalékos döntésként mozdul el az absztrakt felé. A kép nem csak a formaritmusokkal foglalkozik, hanem egy picit belecsúszik a személyesbe. Ahhoz pedig kellően szégyenlős, hogy ezek a mondatok sem pontosan hangozzanak el. Tehát miközben én jónak tartom ezt az irányt, amit a Margit most jár, picit több bátorságot javasolnék neki, vagy pedig azt, hogy mielőtt elkezd dolgozni, és elkezd a testtel foglalkozni, döntse el, hogy melyik utcába lép be, melyik ajtót nyitja ki, a színtan, a formatan felé mozdul el, vagy pedig mindezt felhasználva a belső önmegismerés felé és a belső vallomások felé mozdul el. Nyilvánvalóan a második lehetőség az egy nagyon nehéz választás. Én úgy gondolom, hogy ha a bátorsága meglesz hozzá, akkor ugyanakkor sikeresebb, eredményesebb rendszert fog tudni működtetni a maga számára. Én ezt egy kétdisznós képnek gondolom. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egyedül

Egy előző képnél, amely egy másik házi feladatra érkezett, de a Margit képe, én azt mondtam, hogy nagyon fontos az a terem, az a lépés ahova ő ezt megtette és amerre elindult és most még jobban azt mondom, hogy nyugalom és bátorság, jó az irány, ha tavaly novembert, vagy tavaly október végét nézzük, és nagyon drukkolok neked, hogy legyen hozzá kitartásod. Nem a feliratként megjelenő lecke szót szeretném használni, mert ezek itt tényleg nagyon kemény leckék és nagyon büszke vagyok rá, hogy ezeket a vallomásokat, ezeket itt az Estiskolán teszed meg nekünk. Tudom, hogy ezek nagyon, nagyon nehéz feladatok, kitárulkozni, mesélni érzelmekről. Ez egy vörösben, okkerben, aranysárgában, bíborban tartott színvilág, tele érzelemmel. Érdekes, hogy mostanában több olyan alkotó alkotás van, ahol a magány az erős érzelmi töltésekkel van megjelenítve. Picit súgva mondom, hogy ha nem csak egy úgymond nonprofit és független és amatőr oldal lennénk, itt az amatőrt pozitív értelemben mondom, akkor akár időnként egy-egy képnél gondolati szinten talán már azt is lehetne mondani, hogy képesek lennénk bárhol kiállításokon megjelenni, és ez csakis, kizárólag nektek köszönhető, nem a mi kettejünk hozzáfűzéseinek, hanem a bennetek lévő bizalomnak és a bennetek lévő elmélyültségnek. (szőke)
értékelés:

holnap újra hétfő

Szeretem ezt a képet, mind a ketten nagyon szeretjük, itt borulnék térdre, bár ez nem látható ezen a kis írásos üzeneten, Margit előtt. Gyönyörű nő. Semmit nem látok. Tehát Margit egy trükkös asszony, direkt behúzta a függönyöket, hogy egy parányi vállat se láthassak, csak azt a Tab nevű települést ott szemben az utcán, ahol én gyalogoltam egyszer egy céges rendezvényen. Nagyon jó a belső hangulata, nagyon ott vannak ezek a Bereményi, Cseh Tamás, Levél a nővéremnek ízek, a kitekintések. Talán annyi, hogyha megnézitek közelebbről, meg Margit megnézed a képet, akkor a bal kéz, a könyök és a csukló közötti részen, ez a függöny egy picikét átengedi a fényt, amitől olyan finom kis forgást kap, fordulatot kap a bal alsó kar. És nagyon jót tenne, ha mondjuk a jobb lapocka, vagy a derék környéke, vagy a hát szakasza valahonnan kaphatna egy nagyon pici reflexet a térbeliség miatt. De az irány az nagyon jó, és nagyon remélem, hogy - mert itt tulajdonképpen itt egy aktról is beszélünk - ezen a vonalon elindultál és elkezdtél dolgozni bátran saját magaddal. Én azt mondom, hogy senki nem siet. Van időnk mindenre. Nagyon jó terembe léptél be és dolgozz evvel tovább. Ez három disznó. És nagyon köszönöm, hogy megtisztelsz bennünket ezekkel az őszinte üzenetekkel. (szőke)
értékelés: