megérte az ásás, lapátolás...

Egy fekvő formátumú képet látunk, sokszor elhangzik ez a kifejezés, hogy – fekvő formátum: általában, ha az extrém kompozíciókat, formakompozíciókat nem számoljuk, akkor nagyjából három nagy egységben gondolkozhatunk. Ha egy kép álló formátumú, ha egy kép fekvő formátumú, vagy esetlegesen négyzetes szerkezetű. Többségében a fekvő formátumot akkor használják az alkotók, ha valamilyen nyugalmi, valamilyen panno-szerű kiterített állapotot keresnek. Ez a kép elsősorban színvilágában hozza egyrészről ezt az irányt, gondolok itt a sötétbarna, feketébe hajló fölső tónusra, amely a kép fölső egyharmadában balra tolódva picikét helyezkedik el. A nedv-zöld, világoszöld foltrendszert a kép jobb fölső sarkában és a kép kétharmadát pedig többségében egy aranyokker, barnába hajló tónusrendszer uralja. Mivel a képen konkrét tárgyak – bicikli, vödör, talicska – nem fedezhetőek fel, növénymotívumok, formák igen, a nyelvezetében utal a kép arra, hogy nem egy absztrakt formai színjátékot látunk, hogy ez egy reális környezet, amit a fotós fotóz. Mégis én azt mondom, hogy elsősorban irányában egy érzelmi megközelítést láthatunk itt. Talán a hozzáfűzés, a képhez tartozó hozzáfűzés is ezt erősíti, hogy a színek megfigyelése, a színhatások megfigyelése, az egész kép hangulata valamilyen fajta romantikát, valamilyen fajta érzelmes irányt szeretne a néző számára bemutatni. Ebben van egy különleges eszköz, amit a fényképész tud használni, maga a víz, amely ha fénytani szempontból vizsgáljuk, sokszor foglalkoztunk már itt az Estiskolán a tükröződésekkel, tükrökkel, fátylakkal, azokban az Estiskolás táborokban, ahol fénytannal, világítástechnikával foglalkoztunk, ott is többször szóba került ez. A víz egy olyan anyag, amely bár tud nagyon erőteljes lenni, nagy tömegben teljesen zárt fénytani rendszerként is tud működni nem engedve át a fényt, különböző reflexhatásokra, pl. tenger, viharos felületek nagyon drámai fénytani felületként tud működni, de nagy többségében egy bizonyos távolság, vagy tömegmennyiségben a víz egyfajta áttetsző, tulajdonképpen játékos és könnyed eszközként értelmezhető a fényképészetben. Itt is ez történik, hiszen ez a parányi patakmeder, amelyben mozgásban van folyamatosan a víztömeg, az ideérkező, a fák közül beeső fényt elmosottá, pulzálóvá, a kavicsok tükröződései miatt lágy kapcsolódásokkal festőivé változtatja. Sőt, a rajta keresztül átlátszó konkrét felületek, kövek, bazaltdarabkák, mészkövek mind inkább foltrendszerként működnek, mint - megint csak az elemzés elején elhangozva - konkrét felületekként. Tehát az kimondható, hogy ennek a képnek az egyik kulcs üzenete az a víz fénytani jelensége, amihez képest, ha hozzákeresünk még társult mondatokat, akkor egy picit a perspektíva társulna ide, lásd patakmeder útja, ahogy ott a növények között valahova a sötétbe tovahalad, az oldalsó felületei a patakmedernek ez a sötétbarnás tónus - tehát, hogy vannak más járulékos zöngék a képen, de alapvetően ez az aranyokker nagy kétharmados egység uralja a képet. Annyi hozzáfűzés lenne evvel kapcsolatban alkotói szempontból, hogy talán érdemes lenne ezeket a tanulmányokat abban az értelemben folytatni, hogyha kimondjuk, hogy a víz fénytani jelensége érdekel bennünket és ehhez kvázi címként, keretként használunk a valós környezetből és ezt pontosítjuk, kimondjuk alkotói szempontból magunknak, akkor esetlegesen az befolyásolná a kompozíciós rendet. Most én úgy érzem, hogy nincs száz százalékosan eldöntve az, hogy valójában egy kvázi tájképet, egy erdei környezetben lévő zsánert látunk, akkor a történetiséghez sincsenek használva ezek az elemzés elején elhangzott konkrét tárgyi rekvizitumok, lehet az egy emberi láb, lehet, még egyszer mondom egy valamilyen kis tárgy, amit otthagyott a környezet. Ez a vonal nincs megerősítve. Én nem is azt mondom, hogy ezt kellene tenni, csak akkor pontosítani kéne a víz fodraival, a víz játékával való kapcsolódást és lehetséges, hogy változna a kompozíciós rend most. Egy picit esetlegesnek érzem ebben az állapotban a fölső sötét felületet, már csak azért is, mert az a barnákba, szürkékbe és feketébe hajló patakmeder oldalrészleteiben nem gazdag. A növények a jobboldali részen a zöld felületek, azok pedig éppen hogy csak a képben vannak, talán egy nád felületet látunk ott ami behajlik, a többiek inkább csak becsúsznak a kép szélébe. Ezeket arányosítanám én és megint azt mondanám, hogy érdemes egy-egy kép elkészítése előtt az alkotónak önmaga számára szinte – bocsánat, hogy ezt a kifejezést használom – mint egy imát, fölmondani a leckét saját magának, hogy én ezt a képet azért készítem, mert… nekem ebben a képben az a fontos, hogy… én evvel a képpel azt szeretném láttatni, hogy… számomra benne az a kérdés, hogy… Ezek az egyszerű kis mondatocskák abban segíthetnek, hogy a majdani kompozíció szempontjából egyre pontosabbak legyenek az üzenetek a néző számára, hiszen itt az a cél, hogy ezt a képet is megszerettessük, elfogadtassuk a nézővel. Kettő disznóra értékelem ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Majdnem álló formátumú képet látunk, picit hosszabbra van méretezve, mint egy négyzet alakú forma, és ebben egy szimmetriára irányuló kompozíciós rendet látunk. Az egész képet alapjában véve a vörösek, vagy a vöröshöz kapcsolódó narancssárgák, és ezek a tüzes színek jellemzik. Mindenféleképpen az érzelmek felé, a dinamizmus felé mozdítja el ez a színvilág a képet, amelynek a középpontjában a test, a testen megjelenő fényformák beszélnek. A szimmetria nyilvánvalóan egy tanulmány felé is próbálja elmozdítani ezt a munkát, a test megfigyelésének tanulmánya felé. A világításból adódó árnyékképződések ritmusaival foglalkozna elsősorban ez a kép. Egyrészt amennyire itt megállapítható, van valamilyenfajta élességprobléma, azt én nem tudom megmondani, hogy miért. Ha ezt eszköznek tekintjük, akkor ez az eszköz azt szeretné elősegíteni, hogy ezeknek a színeknek, folthatásoknak a ritmikája az, amivel foglalkozzunk, tehát az egynegyed vörös posztó vízszintes felület, és az abba beleékelődő aranysárga fényfelületek, ugyanakkor maga a kép ebben a kompozíciós helyzetben kellően konkrét ahhoz, hogy ne csak egy ritmikai játékot, hanem az emberi testet és a hozzá tartozó intimitást is egy fontos üzenetnek fogadjuk el. Természetesen ehhez az úgynevezett privát motívumok is társulnak, például a csípő tájékán látható valamilyenfajta tetoválás vagy testfelületen lévő rajz, amit ezen a képen nehéz értelmezni, de valamilyenfajta tetoválás látható itt a testen, amely olyan, mint egy kis pecsét, vagy szignó, amivel azonosíthatóvá válik ez a kép a többi hasonló akt-tanulmány között. Nekem elsősorban a problémám ezzel a képpel az, hogy nincs igazából eldöntve az anonimitás mellett a kompozíció mérete, és az, hogy ennek a képnek az érzékiségen keresztül van személyes üzenete, avagy egy forma- és színtanulmányról beszélünk. A kettő között lavírozik a kép. Egyszerre szégyenlős, nyilvánvalóan, mert ez a harmincas lecke egy nagyon nehéz házi feladat, és egyszerre szeretne valamilyenfajta stúdiummunka is lenni. A fénytani és formaelrendezési tanulmányhoz véleményem szerint pont azért, mert a kép fölső vízszintes része ott vágódik, vagy ott tagolódik, ahol a lapocka kezdődik, nem száz százalékos döntésként mozdul el az absztrakt felé. A kép nem csak a formaritmusokkal foglalkozik, hanem egy picit belecsúszik a személyesbe. Ahhoz pedig kellően szégyenlős, hogy ezek a mondatok sem pontosan hangozzanak el. Tehát miközben én jónak tartom ezt az irányt, amit a Margit most jár, picit több bátorságot javasolnék neki, vagy pedig azt, hogy mielőtt elkezd dolgozni, és elkezd a testtel foglalkozni, döntse el, hogy melyik utcába lép be, melyik ajtót nyitja ki, a színtan, a formatan felé mozdul el, vagy pedig mindezt felhasználva a belső önmegismerés felé és a belső vallomások felé mozdul el. Nyilvánvalóan a második lehetőség az egy nagyon nehéz választás. Én úgy gondolom, hogy ha a bátorsága meglesz hozzá, akkor ugyanakkor sikeresebb, eredményesebb rendszert fog tudni működtetni a maga számára. Én ezt egy kétdisznós képnek gondolom. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy előző képnél, amely egy másik házi feladatra érkezett, de a Margit képe, én azt mondtam, hogy nagyon fontos az a terem, az a lépés ahova ő ezt megtette és amerre elindult és most még jobban azt mondom, hogy nyugalom és bátorság, jó az irány, ha tavaly novembert, vagy tavaly október végét nézzük, és nagyon drukkolok neked, hogy legyen hozzá kitartásod. Nem a feliratként megjelenő lecke szót szeretném használni, mert ezek itt tényleg nagyon kemény leckék és nagyon büszke vagyok rá, hogy ezeket a vallomásokat, ezeket itt az Estiskolán teszed meg nekünk. Tudom, hogy ezek nagyon, nagyon nehéz feladatok, kitárulkozni, mesélni érzelmekről. Ez egy vörösben, okkerben, aranysárgában, bíborban tartott színvilág, tele érzelemmel. Érdekes, hogy mostanában több olyan alkotó alkotás van, ahol a magány az erős érzelmi töltésekkel van megjelenítve. Picit súgva mondom, hogy ha nem csak egy úgymond nonprofit és független és amatőr oldal lennénk, itt az amatőrt pozitív értelemben mondom, akkor akár időnként egy-egy képnél gondolati szinten talán már azt is lehetne mondani, hogy képesek lennénk bárhol kiállításokon megjelenni, és ez csakis, kizárólag nektek köszönhető, nem a mi kettejünk hozzáfűzéseinek, hanem a bennetek lévő bizalomnak és a bennetek lévő elmélyültségnek. (szőke)
értékelés: