Munkák | Page 4 | Látszótér

Szűrés

Ez is én

Nagyon kedvelem ezt a portét, azért, mert a Margit keresetlenül dolgozik. Néha olyan jó azt látni, hogy valaki nem különösebben trükközik, hogy na még ott valami történjen azokon a göröngyökön, meg hogy akkor reggel van vagy este, vagy hogy áll a hajam, hanem így beköszön nekünk, hogy sziasztok, ez is én vagyok. Az biztos, hogy ez a kapucni is nagyon-nagyon jót tesz ennek a képnek, és akkor most mondom azt, ami a Margitnak majd talán a következő lépés, hogy azt kell tudnia a fotósnak, hogy ezt a keresetlenséget elő tudja állítani máskor is. Tehát ezeket az eszközöket most figyelje meg, hogy ez hogy sikerült, és akkor ez majd egyszer csak elő tud állni máskor is. Mert ez egy jó irány, ez egy jó meglátás lehet. Én így gondolom. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nagyon jó, hogy Margit választja ezt a csergén vagy szőnyegen fekvést, és igazából háton fekve fotózza önmagát. Nagyon sok ilyen fajta üzenet található az iWiW-en, bocsánat, hogy ezt mondom. Akkor tudna ez a kép ebből a kategóriából ellépni, hogyha esetlegesen – tehát érdemes ezzel még foglalkozni, mert nagyon jó ez az út – a vakut mint olyat megpróbálná kiiktatni, és a szoba belső fényeivel kezdene dolgozni. Ugyanis sokkal intimebb, sokkal személyesebb lenne azokkal a máshonnan érkező fényekkel az arc, sokkal jobban a lakáson belülivé, a privát téren belülivé válna mindez. Most egy kicsit diszkós, egy kicsit hirtelen rögzítettnek tűnik az egész, és talán ez érzékelhető a tekintetben is, mert a tekintet nem annyira mosolygós, mint amennyire a vaku miatt az egész arc. Úgyhogy én ezt egy érdekes, izgalmas önvizsgálatnak tartom, és azt javasolnám, hogy próbálja meg a Margit esetleg a lakásban található belső fényforrásokkal, vagy akár egy reggeli helyzetben ezeket a pozíciókat megcsinálni és visszanézni, sorjázni ebből, és meg fogja látni, hogy más minőséghez fog eljutni. De a két disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Ezen a lépcsőn fellépkedve jutunk el abba az utcába ahol felnőttem. Először a gyermekkor kategóriába gondoltam, mert amikor megszülettem apukám itt landolt fenéken a jeges fokokon amikor rohant, mert megtudta megszülettem, itt találkoztunk suli után a barátokkal, nagyokat beszélgettünk... de ez csak nekem mesél ilyen meséket. Hát így lett épített környezet.

Egy nagyon izgalmas kompozíciót kaptunk, mert ez a lépcsőforma, mint egy villám vágja tulajdonképpen kétfelé a képet és ez nagyon jót tesz ennek a képnek és nagyon izgalmas helyzetet hoz. Két meglátásunk lenne a képpel kapcsolatban. Az egyik a világítás. Hogyha az alkotó valami olyan időpontot választana az exponáláshoz, mondjuk a hajnalt, amikor épp pirkad, vagy a lemenő napot, vagy a lemenő fényeket, a délutánt, estét, akkor lehet, hogy a struktúrájában még jobban kiemelődne, vagy még drámaibbá, vagy még erősebbé tudna válni ez a fajta fényjáték, ami már most is jelen van a korláttal, de mégsem olyan erős mint amilyen erős lehetne. A másik az pedig a személyes jelenlét. Itt a leiratban a szerző utal arra, hogy miért fontos neki ez a hely. És én azt értem, hogy ez egy emlék, még azt is eltudom fogadni, hogy ez akár átkerülhetne a gyerekkorba, de ahhoz kellene valamilyen személyes jelenlét. Akár egy lépcsőn lepattogó labda, nem akarok ötleteket adni, de valami olyan, ami utal arra, hogy itt emberek szoktak ülni, vagy ez valakiknek ez fontos ez a hely, és nem csak egy elhagyott elfeledett lépcső az erdőben, mert ez nagyon izgalmas dolog, hogy olyan mintha egy erdőben vezetne ez a lépcső. Meg kéne ismételni a feladatot, pontosan azért, mert nagyon fontos emlék ez az alkotónak, tehát megérdemel akkor annyit a helyszín. Tehát, hogy tiszteljük meg annyival a munkát, épp azért, hogyha érdekli őt, akkor szerintem lehet evvel még foglalkozni. (szőke-hegyi)

Szeretteim
Tudom ez egy szokványos képbeállítás, de ez nagyon ritka pillanat nálunk, amikor mindhárman együtt lehetnek, anyukám és a két fiam.

Azért szeretem ezt a képet, nem akar másmilyen lenni, nagyon erőteljes a kultúrvilága, az otthonkákkal, a pulcsival, szemüvegekkel, a tekintetekkel és nagyon-nagyon jó az, ahogy a fotós bele tud lépni ebbe a világba és látszik, hogy a fotós tökéletesen jelen van ebben a közegben. Bizalmat kap az ott lévőktől, és ettől olyan megejtő az egész, ettől láthatunk bele egy valós térbe, mert odaengedik a fotóst, aki a gépen keresztül közvetítheti nekünk ezt a szeretetteljes családi történetet, ahol gondolom nagymama és a gyerekek láthatóak. Az a nagymama aki megengedi, hogy mellette a fiatalember akár így hajoljon rá, telepedjen rá. Én ezt a képet nagyon szeretem ez három disznó. A következő lépcső, hogy egy ilyen bennsőséges szituációban is megtalálja a fotós, hogy miképp tud fotósként is úgy jelen lenni, hogy a világításra is figyelem jusson. (szőke)
értékelés:

Gyökérmanó
A manók néha megengedik, hogy megláthassuk őket.
Megjegyzés – a manók néha megengedik, hogy megláthassuk őket –

Ez a kép valahol egy ártéren, vagy egy erdei területen gyökereket, gallyakat és elszáradt füvet és agyagfelületeket ábrázol. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem manót fényképezett az alkotó, hanem mindezeket, amit fölsoroltam. És azért vagyok kicsit szőrös szívű, mert avval egyetértek, hogy a manók néha megengedik, hogy megláthassuk őket, de az is biztos, hogy ez a fényképezőgép ezt a manót nem látta meg. És evvel nem az a gond, hogy a természeti formák asszociációs rendjébe világítástechnikával, beállítási módszerekkel, kompozíciós renddel lehet egy ilyenfajta közlést működtetni, lásd Arcimboldo képei, az Estiskolán már foglalkoztunk vele, hanem az a probléma, hogy ezt kell is, hogy a kép közvetítse. És én úgy gondolom, hogy természetesen lehet hunyorítani és lehet keresni a manót ezen a képen, de nyilván a fotósnak kell megtennie mindent azért, fénytanilag, formabeállítással, hogy a néző láthassa a természet furfangját, vagy a természet játékosságát. Tehát ez egy animációs munka is, ez egy nagyon nehéz műfaj, meg egy manipulatív fotózási eljárás. Nem egyszerű ezt létrehozni. Én azt mondom, hogy ennek még nem biztos, hogy itt van az ideje, mert mindezeket én nem látom ebből a képből, másrészt pedig a 16-os lecke gyermekkor kategóriájában, ami nem véletlenül egy magas számú házi feladat, azt a fajta önelemzést, amit eddig a Margitnál, most már az újabb képeinél lehetett látni és elvárható, azt ebben a képben nem tudom felfedezni, tehát a 16-os lecke gyermekkor kategóriát visszaadnám Margitnak ismétlésre. (szőke)

Zsurmi cica
Vadászösvényének fontos állomása a karnis.

Ha lenne cirkuszi akrobatikai házi feladatunk, akkor Zsurmi cicát oda kéne átrakni. Én, hogy mondjam, minden elismerésem a gazdáé aki hát ugye sokat dolgozott azon, hogy az IKEA függönykarnis szépen fölkerüljön, a függönyök és Zsurmi cica gondolom, hogy éppen egy kocsonya főzés után zsíros, szőrös háttal végigmegy a gyönyörű széprefestett plafonon. Tehát minden tiszteletem a macskatulajdonosoké. Megértem ezt a drámaiságot a képben, elfogadom a vadászösvények fontos állomását is. Láttam én már ilyet, hogy komplett életművek borultak le a pócok legtetejéről, ahol Cili cica ugyanígy fölmászott és riasztók indultak be a plafonok környékén, úgyhogy én ezt egy jó képnek tartom. Bárha Zsurmi cicát lehetne idomítani annak úgy örültem volna hogyha egy ciccc elhangzott volna és Zsurmi cica vadászás közben idenézett volna ránk. Úgyhogy, hát egy két disznó megvan azért a képre. Te hányat adnál? – kérdezi az Osztályfőnök a Pedellust.
Én is kettőt és azt mondanám azért ide hozzáfűzésnek a Margitnak, ennél a képnél szerencsére nem okoz problémát, mert kellő távolságra van a modell és a fényképezőgép között, de belső térben se használjuk vakut amikor állatot fotózunk, ezt 25-ször mondom el, állattulajdonosoknak nagyon fontos tudni, mert az ő szemük lényegesen érzékenyebb mint a miénk és nem tudnak felkészülni arra az iszonyatos fény robbanásra, amit a vaku okoz. Tehát NE fotózzunk vakuval. Ennél a képnél ez nem probléma, mert nem néz a fényképezőgépbe a cica, de ha ez a ciccc elhangzik és akkor vakuval szembevakuzzuk az állatot, az elég durva élmény lesz annak a szerencsétlen kis állatnak. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az ágyam
Itt vagyok az itthon töltött időm nagyrészében. Itt olvasok, eszem, alszom...

A képet természetesen lehetne azt mondani, hogy szeretem azért, mert a bohóc, Arlecchino a színpadon a sötét függönyháttér előtt megjelenik, és a porondon elkezdi táncát, és ez a történetiség abszolút benne van a képben. Mondhatnánk azt, hogy ezért szeretem, merthogy nagyon érdekes, ahogy, ahogy bemutatkozik nekünk és ahogy maga a színpadi tánc első gesztusa, mozdulata a kéz és a lábak megjelennek. De szeretem ezt a képet azért is, mert ha egy picit technikailag nézzük meg, megint csak egy fényforrással dolgozik, ez egy bátor dolog, hát nyilvánvalóan az az egy olvasólámpa van ott bent, úgy, vagy nem tudom, és emiatt a két lábujj, a bal és a jobboldali nagylábujj kap megvilágítást. Ettől az egész olyan minthogyha két kis ékszerke ott lenne a kép alsó részében, ebben a szőrmetakaró, vagy birkaszőr takarón megjelenik ez az egész és ettől szokatlanul érdekes lesz, minthogyha ez a kis nyakék, ez nem fönt helyezkedne el a fül mellett, vagy a nyak körül, hanem oda lekerülne valahova oda az alsó részbe. Gondolkoztam azon, igen, hogy jó-e, hogy a polcokat látom a bal fölső sarokban. Igen, jó. Az teszi helyre, attól nem billen ez az egész kép. Én szeretem ezt a képet és remélem, hogy, mert azt érzem, hogy Margit kezdi megtalálni magát, nagyon remélem, nem olvastam el itt sem a hozzászólásokat, hogy remélem, hogy ez a közösség ahova érkezett Margit, az a közösség erősíteni fogja, hogy mindezek a vallomások, amelyek most már nem csak tárgyak, tárgyi környezetek, a körülötte lévő település életének a megfigyelései, hanem önmaga megfigyeléseinek színterévé is válnak, tehát nagyon remélem, hogy ez erősödni fog a hozzászólásokon keresztül és Margit egyre mélyebb szintekre juthat az önmegismerésben amit megmutathat nekünk. Tehát ez három disznó
Egy dolgot mondhatok-e még, rövid lesz – szólal meg Zsolt - , hogy a leirat az egy izgalmas továbblépési lehetőséget mutat, hogy ebből akár létrejöhetnek ilyen ágy monológok. (szőke-hegyi)
értékelés:

Magam
Tudom, már küldtem be önportrét. Igazából elsőként is ezt szerettem volna megmutatni, de hát a fáradság és a technika nagy úr, belegabalyodtam.

Margit képét nagyon fontosnak, tartom, nagyon szeretem. Örülök, hogy ilyen vádlón Mészáros Mártás ez az egész történet, a Napló 29. része. Annyit szeretnék megjegyezni, hogy jót tenne, ha megoldható, még egyszer, akkor jót tenne Margit az az apróság csak a képnek, hogy most egy félprofilos beállítást választottál erős megvilágítással, ahol az árnyék vetődik a falra és érdemes egy picikét játszani avval a lámpával úgy, hogy ha magad, tehát tengelyben egy picit a füled felé húzod el a fényforrást, ettől az árnyék bal oldalra elkezd lefelé húzódni az üres és megvilágított felület felé. Ez azt is jelenti, hogy mivel az arc balra tekint, balra kell több levegőt használni ritmikai értelemben egy ilyenfajta helyzetnél, és az árnyék növekedésével ez az egész baloldali rész, amely most a képen látható, ez keretben is megnövelendő balra egy picit jobban és az árnyék nagyobb szerepet kap. Abban a pillanatban tökéletes lesz az önportré. Tehát én megadom erre a három disznót úgy, hogy azt kérném, próbálj meg ezzel kísérletezni. Próbálj meg ebből egy kísérleti sorozatot először magadnak, és akkor ebből próbáljuk meg a legsikerültebbet átküldeni, kiváltani. Módosítok. Margit, akkor van meg a három disznó, hogyha ezeket megcsinálod. (szőke)

Leskelődő
kibújjak, ne bújjak? mint a kezdetekkor...

Alapvetően az ötlet az nagyon jó, ugyanakkor megint azt mondom, hogy nagyon fontos ezeknél a munkáknál az élességre ügyelni, tehát visszaadnám ismétlésre a képet, hogy megpróbálkozz akár tíz, tizenöt vagy huszonöt képből elcsípni azt a képet, ahol az élesség megtalálható, vagy a habokon, vagy a testformán, de valahova el kell ezt helyezni. Tehát visszaadtam ismétlésre. (szőke)

többnyire vidáman, gesztikulálva-magyarázva, állandó mozgásban, nagy orral, mindig borzasan... és van, hogy nem mosolyog a szemem és csak nézek és fájok... én én vagyok...

Az ilyenfajta munkáknál, amire nagyon kell ügyelni, az az élesség. Ez egy majdnem profilos beállítás kicsit felső gépállásból és véleményem szerint a középpontban elhelyezett bal szem és a bal szem sarkában megcsillanó fény az elsődlegesen fontos üzenete és pillanata ennek a képnek, tehát ide kell megpróbálni elhelyezni az élességet, de ugyanakkor azt gondolom, hogy a két disznó megvan erre a képre és hajrá. (szőke)
értékelés:

Égbe-kalimpáló
hasonfeve olvasni, közben a háttérzenére kalimpálni a lábaiddal... ugye ismerős?

Nagyon jó, hogy folyamatosan az emberi testtel, önmagadon keresztül is elkezdtél foglalkozni, és itt még egy dolog van, amit fontos lenne a talp házi feladatnál, ennél a képnél megjegyezni, hogy nagyon érdekesen jelenik meg az emberi test. Talán még izgalmasabb lenne, hogyha ott a kis nadrág, vagy pokróc széle a jobb alsó sarokban nem látszana, mert az emberi test és a háttér kapcsolata egy nagyon fontos helyzet. Ugye itt valamilyen fajta sötétítőfüggöny, vagy valamilyen háttérfüggöny jelentkezik az x-be tartott lábformák mögött. Tehát ha ez aránylag homogén, vagy egységes felület lenne, még jobban föl tudná erősíteni ezt az x játékot, vagy ha a két függöny közötti találkozási pont jobban kimódolt a két láb között, és nem ennyire esetleges, akkor még erősebb a ritmikája ennek a képnek, de két disznó az így is megvan az égbekalimpálóra. (szőke)
értékelés:

Egy lépéssel közelebb
toppantó, csoszogó, táncoló hordozó

Miközben ugye a talp házi feladatra érkezett ez az alkotás, hadd jegyezzem meg, hogy a láb boltozata, ami a főszereplője ennek a képnek. Nagyon jó ritmusjátékot ad a fény-árnyék, emberi test háttérfelületei egy deszkapallón, ennek a játéknak a ritmusaival foglalkozik a fényképész. Talán csak annyit, hogy mivel ez egy beállított kép, és egy úgynevezett műtermi kép belső világítással, talán érdemes lenne majd az emberi testtel többet foglalkoznod otthon. Különösen gondolok itt arra, hogy nagyon szép a valóságban, ahogy a láb boltozati része meghajlik, ahogy a lábujjaknak ezek a hengerfelületei szépen árnyékolódnak, itt pedig kiég az egész, mert túl közel van hozzá a fény. Nyilvánvalóan ezen az egészen lehetne egy picit sötétíteni, ami azt jelentené, hogy a sarok környéke és az árnyékban lévő felülete a lábnak az egészen sötétté válna, és talán akkor egy picit részletgazdagabb tudna lenni a láb boltozati része. Ezeket igazából egy kis reflexekkel, takarásokkal lehet létrehozni. Miközben itt bármilyen okoskodást leírna az ember egy jellemzésnél, inkább azt mondanám, hogy nagyon jó irányban haladnak a munkáid, a megfigyeléseid, tehát ebből továbblépni csak úgy lehet, ha minél több és minél több megfigyelés kép készül magadról, a környezetedről, a barátaidról, barátnőidről, társaidról és ugyanígy haladsz lépésről, lépésre. A 11-es talp leckére a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Kőbe rejtett emlékek - ismétlés

A javaslat szerint újra nekilendültem, próbálva alkalmazni a jótanácsokat. Három verziót küldök át tanácsadásra...

Egy képsorozatot látunk, ahol a Kőberejtett emlékek ismétlésénél Tóth Margit a portré arc nélkülben a sivatagi rózsa, a hegyi kristály és különböző kis gyűjtött kavicsok között lépdel, ahol a láb személyesíti meg az emberi alakot, és a kövek struktúrája, amely nagyon is változatosan jelen van, kapcsolódik az emberi testhez. Megvallom őszintén, hogy igazából azt nem tudom, hogy vajon fontos-e mind a három kép, én ugyanis úgy sejtem, hogy talán egy kép is tudná hordozni ugyanazt az üzenetet, ami a három variációban van. Az én véleményem, hogy vagy a harmadik, vagy az első kép az, ami talán teljességében hordozza a portré arc nélkül első lecke feladatát, és ilyen formán én azt mondom, hogy megvan rá a három disznó. Nyilván ezt neked kellene eldönteni, hogy melyik az a kép, amelyre voksolsz. Én azt mondom, hogy a három képből az egyik, az egy három disznós kép. (szőke)
értékelés: