Majdnem álló formátumú képet látunk, picit hosszabbra van méretezve, mint egy négyzet alakú forma, és ebben egy szimmetriára irányuló kompozíciós rendet látunk. Az egész képet alapjában véve a vörösek, vagy a vöröshöz kapcsolódó narancssárgák, és ezek a tüzes színek jellemzik. Mindenféleképpen az érzelmek felé, a dinamizmus felé mozdítja el ez a színvilág a képet, amelynek a középpontjában a test, a testen megjelenő fényformák beszélnek. A szimmetria nyilvánvalóan egy tanulmány felé is próbálja elmozdítani ezt a munkát, a test megfigyelésének tanulmánya felé. A világításból adódó árnyékképződések ritmusaival foglalkozna elsősorban ez a kép. Egyrészt amennyire itt megállapítható, van valamilyenfajta élességprobléma, azt én nem tudom megmondani, hogy miért. Ha ezt eszköznek tekintjük, akkor ez az eszköz azt szeretné elősegíteni, hogy ezeknek a színeknek, folthatásoknak a ritmikája az, amivel foglalkozzunk, tehát az egynegyed vörös posztó vízszintes felület, és az abba beleékelődő aranysárga fényfelületek, ugyanakkor maga a kép ebben a kompozíciós helyzetben kellően konkrét ahhoz, hogy ne csak egy ritmikai játékot, hanem az emberi testet és a hozzá tartozó intimitást is egy fontos üzenetnek fogadjuk el. Természetesen ehhez az úgynevezett privát motívumok is társulnak, például a csípő tájékán látható valamilyenfajta tetoválás vagy testfelületen lévő rajz, amit ezen a képen nehéz értelmezni, de valamilyenfajta tetoválás látható itt a testen, amely olyan, mint egy kis pecsét, vagy szignó, amivel azonosíthatóvá válik ez a kép a többi hasonló akt-tanulmány között. Nekem elsősorban a problémám ezzel a képpel az, hogy nincs igazából eldöntve az anonimitás mellett a kompozíció mérete, és az, hogy ennek a képnek az érzékiségen keresztül van személyes üzenete, avagy egy forma- és színtanulmányról beszélünk. A kettő között lavírozik a kép. Egyszerre szégyenlős, nyilvánvalóan, mert ez a harmincas lecke egy nagyon nehéz házi feladat, és egyszerre szeretne valamilyenfajta stúdiummunka is lenni. A fénytani és formaelrendezési tanulmányhoz véleményem szerint pont azért, mert a kép fölső vízszintes része ott vágódik, vagy ott tagolódik, ahol a lapocka kezdődik, nem száz százalékos döntésként mozdul el az absztrakt felé. A kép nem csak a formaritmusokkal foglalkozik, hanem egy picit belecsúszik a személyesbe. Ahhoz pedig kellően szégyenlős, hogy ezek a mondatok sem pontosan hangozzanak el. Tehát miközben én jónak tartom ezt az irányt, amit a Margit most jár, picit több bátorságot javasolnék neki, vagy pedig azt, hogy mielőtt elkezd dolgozni, és elkezd a testtel foglalkozni, döntse el, hogy melyik utcába lép be, melyik ajtót nyitja ki, a színtan, a formatan felé mozdul el, vagy pedig mindezt felhasználva a belső önmegismerés felé és a belső vallomások felé mozdul el. Nyilvánvalóan a második lehetőség az egy nagyon nehéz választás. Én úgy gondolom, hogy ha a bátorsága meglesz hozzá, akkor ugyanakkor sikeresebb, eredményesebb rendszert fog tudni működtetni a maga számára. Én ezt egy kétdisznós képnek gondolom. (szőke-hegyi)
értékelés: