megérte az ásás, lapátolás...

Egy fekvő formátumú képet látunk, sokszor elhangzik ez a kifejezés, hogy – fekvő formátum: általában, ha az extrém kompozíciókat, formakompozíciókat nem számoljuk, akkor nagyjából három nagy egységben gondolkozhatunk. Ha egy kép álló formátumú, ha egy kép fekvő formátumú, vagy esetlegesen négyzetes szerkezetű. Többségében a fekvő formátumot akkor használják az alkotók, ha valamilyen nyugalmi, valamilyen panno-szerű kiterített állapotot keresnek. Ez a kép elsősorban színvilágában hozza egyrészről ezt az irányt, gondolok itt a sötétbarna, feketébe hajló fölső tónusra, amely a kép fölső egyharmadában balra tolódva picikét helyezkedik el. A nedv-zöld, világoszöld foltrendszert a kép jobb fölső sarkában és a kép kétharmadát pedig többségében egy aranyokker, barnába hajló tónusrendszer uralja. Mivel a képen konkrét tárgyak – bicikli, vödör, talicska – nem fedezhetőek fel, növénymotívumok, formák igen, a nyelvezetében utal a kép arra, hogy nem egy absztrakt formai színjátékot látunk, hogy ez egy reális környezet, amit a fotós fotóz. Mégis én azt mondom, hogy elsősorban irányában egy érzelmi megközelítést láthatunk itt. Talán a hozzáfűzés, a képhez tartozó hozzáfűzés is ezt erősíti, hogy a színek megfigyelése, a színhatások megfigyelése, az egész kép hangulata valamilyen fajta romantikát, valamilyen fajta érzelmes irányt szeretne a néző számára bemutatni. Ebben van egy különleges eszköz, amit a fényképész tud használni, maga a víz, amely ha fénytani szempontból vizsgáljuk, sokszor foglalkoztunk már itt az Estiskolán a tükröződésekkel, tükrökkel, fátylakkal, azokban az Estiskolás táborokban, ahol fénytannal, világítástechnikával foglalkoztunk, ott is többször szóba került ez. A víz egy olyan anyag, amely bár tud nagyon erőteljes lenni, nagy tömegben teljesen zárt fénytani rendszerként is tud működni nem engedve át a fényt, különböző reflexhatásokra, pl. tenger, viharos felületek nagyon drámai fénytani felületként tud működni, de nagy többségében egy bizonyos távolság, vagy tömegmennyiségben a víz egyfajta áttetsző, tulajdonképpen játékos és könnyed eszközként értelmezhető a fényképészetben. Itt is ez történik, hiszen ez a parányi patakmeder, amelyben mozgásban van folyamatosan a víztömeg, az ideérkező, a fák közül beeső fényt elmosottá, pulzálóvá, a kavicsok tükröződései miatt lágy kapcsolódásokkal festőivé változtatja. Sőt, a rajta keresztül átlátszó konkrét felületek, kövek, bazaltdarabkák, mészkövek mind inkább foltrendszerként működnek, mint - megint csak az elemzés elején elhangozva - konkrét felületekként. Tehát az kimondható, hogy ennek a képnek az egyik kulcs üzenete az a víz fénytani jelensége, amihez képest, ha hozzákeresünk még társult mondatokat, akkor egy picit a perspektíva társulna ide, lásd patakmeder útja, ahogy ott a növények között valahova a sötétbe tovahalad, az oldalsó felületei a patakmedernek ez a sötétbarnás tónus - tehát, hogy vannak más járulékos zöngék a képen, de alapvetően ez az aranyokker nagy kétharmados egység uralja a képet. Annyi hozzáfűzés lenne evvel kapcsolatban alkotói szempontból, hogy talán érdemes lenne ezeket a tanulmányokat abban az értelemben folytatni, hogyha kimondjuk, hogy a víz fénytani jelensége érdekel bennünket és ehhez kvázi címként, keretként használunk a valós környezetből és ezt pontosítjuk, kimondjuk alkotói szempontból magunknak, akkor esetlegesen az befolyásolná a kompozíciós rendet. Most én úgy érzem, hogy nincs száz százalékosan eldöntve az, hogy valójában egy kvázi tájképet, egy erdei környezetben lévő zsánert látunk, akkor a történetiséghez sincsenek használva ezek az elemzés elején elhangzott konkrét tárgyi rekvizitumok, lehet az egy emberi láb, lehet, még egyszer mondom egy valamilyen kis tárgy, amit otthagyott a környezet. Ez a vonal nincs megerősítve. Én nem is azt mondom, hogy ezt kellene tenni, csak akkor pontosítani kéne a víz fodraival, a víz játékával való kapcsolódást és lehetséges, hogy változna a kompozíciós rend most. Egy picit esetlegesnek érzem ebben az állapotban a fölső sötét felületet, már csak azért is, mert az a barnákba, szürkékbe és feketébe hajló patakmeder oldalrészleteiben nem gazdag. A növények a jobboldali részen a zöld felületek, azok pedig éppen hogy csak a képben vannak, talán egy nád felületet látunk ott ami behajlik, a többiek inkább csak becsúsznak a kép szélébe. Ezeket arányosítanám én és megint azt mondanám, hogy érdemes egy-egy kép elkészítése előtt az alkotónak önmaga számára szinte – bocsánat, hogy ezt a kifejezést használom – mint egy imát, fölmondani a leckét saját magának, hogy én ezt a képet azért készítem, mert… nekem ebben a képben az a fontos, hogy… én evvel a képpel azt szeretném láttatni, hogy… számomra benne az a kérdés, hogy… Ezek az egyszerű kis mondatocskák abban segíthetnek, hogy a majdani kompozíció szempontjából egyre pontosabbak legyenek az üzenetek a néző számára, hiszen itt az a cél, hogy ezt a képet is megszerettessük, elfogadtassuk a nézővel. Kettő disznóra értékelem ezt a képet. (szőke)
értékelés: