Nagyon szeretem a Zsolt tanulmányát, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ahogyan a fotóművészetben is követelmény, hogy folyamatosan egy sűrített elbeszélésmódot vár el az alkotótól a néző, úgy nyilván a látvány élménye, a víz alatti fényképezés, ami itt egy izgalmas dolog, és a tanulmányban egy védelmet ad – hogy itt a látvány élménye terjengőssé teszi az alkotást, tehát azt a fajta szigorúságot elveszi önmagától, ami meglétével kimondható lenne, hogy ez egy zseniális alkotás lenne. Most egy picit bő lére van eresztve a film történetisége. Ahogy régi zsüri sokszor mondták, a kevesebb több lenne, tehát az egyik javaslat az lenne, hogy érdemes lenne kicsit később, akár 2-3 hónap múlva megnézni, hogy egy másik hanggal, zenével hátha sűrítettebb lenne az egész. Másrészt érdemes lenne gondolkodni a befejezésen, hogy egy ilyen fajta történetnek mi lehetne a befejezése; miről szól egy ilyen vízalatti világ, a más fajta terekről, a másfajta mozgásról, lebegésről, bizonytalanul megkockáztatom, hogy talán a valóság és ezen álomszerű világ, a fények kettősségéből ebből egy átlépéssel lehetne talán lezárni ezt a filmet. De elsődlegesnek most azt tartom, hogy érdemes lenne az egészet sűríteni, még talán ezzel foglalkozni, akár beállított helyzetekkel, jelenetekkel, egy későbbi munkában, másrészt pedig az elmesélt történet befejezésén is gondolkodni. De a négy disznó megvan rá, ez nem egy egyszerű feladat a víz alatti kamerával operatőrködni, és remélem majd későbbi munkákban az alkotó kiváltja. (szőke) értékelés: