Nagyon büszke vagyok arra és nagyon nagy megtiszteltetés nekem, hogy az a ház, amelyben élek, és ahol rettentő amatőr módon, például a régi padlásnál az ablakrészt azt én próbáltam ily módon megoldani, hogy erről egy fotósorozat, tulajdonképpen egy film készült és attól, hogy az ablakról egyértelműen kiderült, hogy régen takarították le, attól az egész tényleg egy archív filmrészletnek, egy film képsornak tekinthető, és nagyon köszönöm a Barának, hogy ezeket a történéseket észrevette. Ugyanakkor nekem az is meglepő és zavarba ejtő, hogy abban az élettérben amiben ők voltak pár napig, ő ezeket a felfedezéseket, ezeket az apró pici üzenetrendszereket észrevette és mindezekről mesél. Azért nem szeretnék erről a képről többet mesélni vagy beszélni, és azért nem én szeretném pontozni ezt a képet, mert nagyon erősen érint maga a szoba, a szoba környéke és annyi titkot azért hadd mondjak el, ha már ezt a képsort nézzük, hogy itt, ahol a légy lakott a falban, akkor amikor még iszonyatos mélységű pókhálók és nagyon, nagyon bizonytalan plafonszerkezet volt, ami bármikor beszakadhatott volna, ezen a plafonon dolgoztunk Zolival és Balázzsal a barátaimmal, és próbáltuk ezt rendbe hozni, és ezen a padláson harminc évvel azelőtti kormos, füstös léceket, rudakat találtunk, amin valamikor valószínűleg szalonnákat is lógathattak, ebben a falban befalazva egy kecskének a lábát találtuk meg, egy szőrrel borított kis lábat, amely már nincs ott természetesen, de ebbe a falba, az egyik felébe egy lábacska volt befalazva.
   Ez a riport leckére – folytatja Zsolt – érkezett ez a képsorozat. Elemezhetem is, tudom elemezni így is, tehát elfogadom, hogy ez egy riport. Van egy történetisége azzal, hogy Bara megfigyelte ezt a legyet és azt kell, hogy mondjam, hogy a Bara rafinált, mert hogy itt végigvezet minket ennek a légynek a történetén, ez egy fáradt őszi légy, utolsó útja, vagy utolsó körútja az ablakon és aztán hát ő elmegy vissza a Fjordok közé és én elfogadom ezt a történetet, egy légy utolsó útja. Ugyanakkor azt gondolom, hogy azért jó ez a képsorozat és azért szeretem ezt a képsorozatot és azért tudnám elképzelni a falamon is, mert ez a képsorozat másról mesél. Az első történet a légy, a léggyel hoz be minket Bara a saját kis portájára és ültet le a saját kis asztalához, hogy beszélgessünk erről a légyről, aztán mint egy jó pszichológus egyszer csak elkezd kérdezni és elkezd meséltetni valami másról. És ez a más, ez az ablakon túli világ, és akkor azt mondom, hogy és még mindig nincs vége, hogy az ablakon túli világban a tetőcserének, a tetőfedésnek a jelei, vagy a falunak a háttérben látható kis tájképrésze, vagy akár a Marton-háznak a részlete megjelenik, ugyanakkor meg azt mondom, hogy ez megint csak egy réteg a sok közül, mert hogy van egy belső történet is. Az a belső történet, ami a léggyel, a faluval, falun kívüli, vagy az ablakon túli világgal együtt összeáll bennünk, ami a mi viszonyrendszerünk ehhez a történethez, a mi viszonyrendszerünk nézőké, akik bent vagyunk ebben a térben és onnan nézünk ki, és nem látunk élesen át, és nem látjuk élesen azt a képet, amit rajzolt nekünk Bara. És persze foglalkozunk a léggyel is, de azért folyamatosan ki-ki nézünk ezen az ablakon, és elkezdünk merengeni és mivel hogy nem élesek ezek a képek, és ezt persze mondhatjuk, hogy technika, de nagyon jól használt technika, ezért ez a történet nem kívül zajlik, hanem belül, bennünk, és bennünk kezd el mesélni azokkal a kis elkent légypiszkokkal, vagy azokkal az elkent formákkal amik mint egy festői eszköz jelen vannak, úgyhogy én nagyon köszönöm ezt. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: