Egyik jó barátomat elkaptam egy jó pillanatban.

Rendetlenség van ezen a képen. Van egy figuránk, aki viszonylag közelről került a gép elé, talán ez egy kicsit a nagylátószöghöz közelítő objektív beállítás lehet, ettől ez a kép egy enyhe torzítást is kap. Ráerősít bizonyos jellegzetességekre a fejnél, amit én el tudok fogadni, mint irányt, de a kompozíciónál bekerülnek a képbe olyan elemek –egy fél kerék, egy autóból egy részlet, sátor, emberek -, amiket indokolni kellene, hogy miért. Nyilván ez megint egy autósportos helyzet, de akkor a fiúnál is hagyom az utót a pulóverjén, hogy jobban kijöjjön. Ő most valahová figyel, nem tudom hová. Az arcáról az derül ki, hogy te megállítottad őt egy pillanatban, és lekaptad, amit ő rezignáltan figyel belülről, hogy jó, akkor most Alexandra engem fényképez. Nem biztos, hogy annyira boldog ettől, nem érzem azt, hogy ő nagyon odaadta volna magát ehhez a képhez. Neked igen, mint barátnak, de nem a fotós lencséjének. A kettő között van különbség. Gondolom volt egy kommunikáció köztetek előtte is meg utána is, de a fénykép, amikor elkészült, az a pillanat merevítődik ki, és a nézővel azon a pillanaton keresztül fog kommunikálni a modelled, és ez a pillanat kiválasztás nem biztos, hogy optimális. Még akkor sem, ha azt írod a leiratban, hogy szerinted ez egy jó pillanat. Lehet, mert te őt jobban ismered, de amit nekünk mutatsz belőle, az egy picit gyanakvó, visszafogott, olyan figura, aki ezt a fotózást olyan nagyon nem akarta. Ha lehet, akkor az első három leckével dolgozzunk még. A modelles fényképezés előtt jó, ha saját magunkat kínozzuk egy kicsit. A csendélet pedig a komponálásban fog segíteni. (hegyi)