Érdekesek ezek az árnyjátékok, nekem a harmadikról a South Park jut eszembe, meg hogy akár valami animációt vagy árnyjátékot is össze lehetne itt már állítani az estiskolán ezekből az árnyékokból, árnyéktorzulásokból.
   Itt három képet látunk, és megint a kategóriahatárok feszegetését látjuk, mivel itt a lecke célja az önmagunk megmutatása, de persze elfogadjuk ezt, hogy itt az árnyékokkal folyik egyfajta trükk a saját magunk bemutatásának az elkerülésére vagy egyenlőre talonba tételére. Szóval egy triptichont látunk, bár nem igazán az, inkább képsornak nevezném, és ami nekem egy kicsit kérdés, az az, hogy amíg az első kép az egy nagyon erős, jellegzetes behatárolása az iránynak, amerre az alkotó haladni akar, ez egy határozott dolog, a második kép is határozott, de az elsőnek ellentmondóan egy rövidülésben érdekes térjáték ugye a fal és út találkozásánál a törés, addig a harmadik képnél nem érzem azt az ugrást, ami az első-második képnél megvan, és itt nincs meg ez az ugrás. Vagy ha a második és harmadik kép kapcsolódik össze, akkor meg az első a kakukktojás. De valahogy én ebben látok egy problémát. Szeretjük amúgy ezt a képsorozatot, de emiatt két disznó és nagyon várjuk a Katalinnak ha már ezt a védekezést letudta, akkor a képeit. Általában ezeket az árnyékokat a portré arc nélkül leckére szokták beküldeni. (szőke-hegyi)
értékelés: