A délutáni nap fénycsíkjai elbúcsúztattak és haza is vártak a reptéren.

Azt kell, hogy mondjam, bizonyos tekintetben ennek a történetnek egy klasszikus értelmezését láthatjuk, hiszen ez vagy egy repülőtér, vagy egy vasúti pályaudvar, ahol az utasok mozognak, és volt egy film, Központi pályaudvar a címe és Walter Salles rendezte, tehát nagyon érdekes viszont az az alkotói döntés, hogy ezt a történetet ezekben a fényviszonyokban ábrázolja az alkotó. Azért mégpedig, mert az elutazás és a hazaérkezés az mindig egy érzelmi attitűd, egy érzelmi hozzáállás, egy viszonyulás is. Vagy nagyon várjuk, hogy mehessünk, vagy nagyon várjuk, hogy hazaérjünk, mindenféleképpen van egy érzelmi hullámzása, ritmikája ezeknek a történeteknek, és ez a képi megfogalmazás pontosan ezt a fajta viszonyulást segíti, mivel nagyon drámaiak ezek a fények, pontosabban maguk a fények reménykeltőek, melegek ezek az aranyló sárgák, de maguk az alakok a férfi-női pár, akik együtt cipelik ezt a csomagot, és még a nejlonzacskóban a tax-free shopban vásárolt italok is ott vannak, de mégis ezek az alakok sziluettként jelennek meg, fekete formákként, negatív formákként, és ugyanígy az épületből is az alkotó úgy döntött, hogy nemcsak a fényekkel foglalkozik, hanem arányítja a kép felső hatodában, az ajtók fölött lévő, fekete vagy nagyon sötét tónusú épületrészhez, amin ugye elolvashatjuk, hogy kijárat, meg vannak piktogramok mis, de mégis, ez a nagy fekete forma kiemeli azt az irányt, és súlypontban egyensúlyozza azt az üzenetet, amit a hívogató fény jelent. (szőke-hegyi)
értékelés: