Elkezdtem gondolkodni, hogy micsoda felhők lehetnek ezek, meg mi történik itt, milyen tejszínhabbal van leöntve ez az épület, és aztán jöttem rá, hogy ez egy tükröződés. Nagyon izgalmas ez a kép, akkor is izgalmas lenne, ha csak a tükröződést adnánk, de itt van Bara zsenialitása, hogy a valós formákat is bekapcsolja, és utána megfordítja az egész képet. Egy rendben lévő és érvényes kompozíciót látott meg, sőt, a kép nem csak szimplán arról szól hogy megfordította a horizontot, mert egy új minőség jött létre, az ábrázolás nem áll meg annál a szintnél, hogy rögzítek egy élményt ezzel az épülettel, nem csak az épületet próbálom megmutatni, hanem bizony továbbgondolta Bara ezt, és ennél segítségére volt az a sok formai játék, ami megjelenik: az átlós vonalak, a foltok, a tükröződések, a vízfoltok, és ezeknek a rendje, amivel egy újabb jelentésréteget tud elindítani. Amikor arról beszélek az elemzéseknél, hogy keressük meg a személyes kötődést, akkor hasonló dolgokra gondolok, mint ami itt most a képen létrejön. Megvan egy tárgyias megközelítés, és utána azt továbbgondoljuk, hogy jó, de mi ehhez nekem a közöm, milyen élményt indít el. Vannak dolgok, amik persze pontosításra szorulnának. Itt is meg lehetne kérdezni, hogy de a jobb fölső sarokban az a háromszög mit keres, ott elindul egy vonal. Igen, lehetne a tetejéből egy picit vágni, lehet, hogy jót tenne neki, ugyanakkor tessék észrevenni azt, hogy ezek az átlós törésvonalak mintha mozaikok lennének, úgy repesztik szét a formát. Nem hiszem, hogy túl kellene ezt beszélnem, hogy mitől egy új esztétikai minőség az, amit Bara létrehozott. Igen, a hatos leckében ezt keresem, azt a személyes vonzódást, érintettséget, ami ebben a képben benne van. (hegyi)
értékelés: