Három hét alatt egyszer...
Szeretem ezt a képet, mert az a kis állványon álló borotválkozótükör egy kis lenyomat, egy kézjegy is, az alkotó, akin van azért annyi fény, hogy látsszon, hogy nem teljesen vidám az arca, látjuk az ő üzenetét, hogy ő az, aki ezt a képet elkészített. Én ezt akár egy csendéletként is el tudom képzelni, de ezesetben az nekem nagyon fáj, hogy ez a kis borotválkozótálka, amiben a borotvát megmossa, az ecsetet belemártja, és ott térdelve vagy hajolva borotválkozik, és ez egy fontos motívum, és szépek rajta a fények, ahogy a fény ragyog ezen az alumínium felületen és a vízen, és jó lenne ha ezek az utak végighaladnának, de ennek a körgyűrűnek egy szakasza nincs befejezve, belevágódik a kép széle, és ugyanezt érzem a tükörrel is, hogy a talpa még éppen belefér a képbe, de mondjuk egy normál fakeretbe téve már eltűnne. A szögletes téglatestforma, amiben ez a tükröződés van, és alatta ezek a szalmaszálak, a tálka kerek formája, tehát ennek a kettőnek a játéka nagyon jó, de én bővebbre hagynám ezt a képet, mert így nagyon nyomottnak hat nekem.
Általánosságban mondva, úgy tűnik nekem, olyan mintha attól félnétek, hogy elrepül a kismadár, vagy elszalad a téma, vagy gyorsan kell fényképezni, mielőtt megunom, vagy el kell futnom, vagy nem is tudom? Holott itt aztán tényleg biztosak lehetünk abban, hogy az alkotót látjuk, meg az ő eszközeit, hogy itt nem fog elrepülni a kismadár, tehát mi van, ha a Gábor félóra múlva borotválkozik meg, hát semmi, nem? Nyugodtan meg lehetett volna várni azt, mire a kompozíció kialakul, értem azt pl., hogy az a fűszál ott belelóg a tányérba, aminek semmi szerepe nincs, a jobb alsó sarokban van valami nemtudommi, pl. a borotvát én nem tettem volna oda, mert ez is a verbális humor része, és nem erősíti a képet, sőt szerintem idegen ott az a kék vonal, tehát ha már valamit alkalmazok, ha ilyen egyszerű tárgyakat alkalmazok, mint a tükör és a tálka, akkor archaizáljak, és pl. egy behabozott borotvapamacsot rakjak oda, és az már utal eléggé, de ez a gyorsborotva ez ott eléggé idegen. És ebben a kompozícióban ugye formákkal dolgozunk, van egy nagyobb, homogénebb, kerek forma, és ehhez a tömeghez képest kell elmozgatni, kimozgatni, dinamikában beindítani azzal, hogy egy kicsit ugye már most is el van mozdítva a függőleges tengelytől ez a tükör, de még jobban el kellett volna mozdítani, hogy egy dinamikusabb forma jöjjön ki. Én azt mondom, hogy jövőre is fog oda menni, akkor is fog borotválkozni, mi meg türelmesek vagyunk, és nem mondom, hogy akkor, de ezt ismételje meg. Addig én erre adnék két disznót, mert az ötlet jó, és a nyárhoz is nagyon jó, merthát ugye a férfiember nyáron ha nem muszáj, nem borotválkozik, bár én ebben nem vagyok mérvadó, mert én télen sem. (hegyi-szőke)
értékelés:
Felfejtődések című rádióműsoromhoz ezt a képedet választottam illusztrációnak.