Ugye mindenki szereti a csokoládét...
Szerintem a képi hangulatvilág az, a mozgásokkal, ami szorongósvideós.
Ugye mindenki szereti a csokoládét...
Egyértelműsíthető, hogy az az alaptörténet, hogy ő a csokijából nem ad nekünk. Neki jó, de nekünk nem ad, ami utal persze a film síkra redukált sajátosságára is, hogy egyenlőre még virtuálisan a technika azt még nem találta ki, hogy a csoki hogyan jöhet ki a térbe a vetített képből, és ezt az István dramaturgiailag felhasználja. Ez egy jó geghelyzet, mert a személyes gesztusaiban ábrázolja Istvánt, ebben a térben, amit már láthattunk tőle, azt is, hogy ő hogyan kommunikál, hogyan mozog, milyen gesztusai vannak, és ez a film egyharmadáig jól építkezik, amikor átlép a képsor abba a kategóriába, ahol egy szakmai kérdés merül fel; ezt színjátszásnak vagy színészetnek hívják. Mert addig egészen jól építkezik a történet, aztán egyszercsak kifúj, kifullad, mert nem tud ezen a csokoládén még csavarni, nem keni össze csokival az optikát vagy valami. Viszont az is látszik, hogy megpróbálkozik a helyzet megoldásával, nem állítja le a kamerát, vagy nem küldi el nekünk a filmet, hanem a kamera megy tovább. És ettől a film második kétharmadában benne van egy kiszolgáltatottság, egy áldozati szerep is, hogy igen, én megmutattam a csokimat, igen, itt vagyok, és egyedül eszem a csokimat, és szeretném tudni, hogy ti tudtok-e arról, hogy én itt vagyok. És az utolsó harmadban ezért erősödik fel a történet újra, hogy még ott sem vágja el István ezt a helyzetet, hanem hagyja, hogy az eredeti vonulat leüljön, és még a privát megjegyzések is, hogy ’ennyi’, és ’vége, nem mondok nektek többet’ ezek egy üres szobában, ahol nem kezeli más a kamerát, ebben a szobában elhangzanak. Kinek mondja az István, hogy ennyi? Saját magának. Részben ez a fontos ebben a filmben, hogy a játékosság, a maszk ellenére is érződik az egyedüllét, a kapcsolódási vágy, és mégis azt mondom, hogy szakmailag azt a középső harmadot meg kellett volna oldani. Nem arról van szó, hogy az irány nem jó, hanem bármennyire is valósnak és natúrnak és egyszerűnek tűnik egyedül ülni percekig a kamera előtt, igenis ezeket is le kell próbálni, ki kell találni, mert a mozgófilmes történetek is sokszor a fotók is, amelyek valósnak látszanak, sokszor csak illúziók. A képen ha megjelenik a gyilkos, a karatehős, a jó hős, a negatív hős, ezek csak illúziók egy szakmai munka eredményei, és a néző majd azt hiszi, hogy Uriel az angyal megjelent, mert lebeg ott a szoknya. De ehhez nagyon sok munkát oda kell tenni, például olyan gépeket, amelyek szelet hoznak létre vagy hangokat, amiktől aztán az illúzió teljesen a nézőé lehet. Ezért három disznó. Még egy dolog, hogy most a kamera le van téve, és így a szereplő mozgatásával lehetne a teret dinamizálni. (szőke) értékelés:
Kedves Péter. Az enyhe cinizmussal irt üzeneted,hozzászólásod,nem éppen meglepő. Ugyanis ez az édeskés anyag ami néha töltve van jó sok finomsággal, ezt nagyon sokan imádják. És sejterttem ezzel a témával kapcsolatban nem biztos, hogy jót teszek, sajnos. De hogy ez így egy szorongós videjó lenne, ezt fejtsd ki kicsit jobban léccives.
Egy jó tanács! Próbáld meg úgy csinálni, hogy beletördeled a csokoládét egy fazékba, a fazekat felteszed a tűzhelyre, alájagyújtod a gázt, a csoki megolvad, várj amíg már nem lesz olyan forró és akkor úgy meg tudod inni, hogy nem ragad bele a fogadba és meg se égeted a szájadat és nem fog fájni se anyelved, se a szájpadlásod, se a bal7-es. De ezekbe a meleg nyári napokba, főleg ha panelházba laksz és van az ablakodnak bádogpárkánya, akkor ha oda kiteszed akkor a napenergiát is hasznosítod és a drága gázt se pazarolod. Vigyázzál a fogaidra és csinálj még ilyen szorongós videókat mert nekem tetszik és ráadásul jó is!
Akkor valószínűleg, én vagyok szorongós, és nem a video. De mivel én olyan vagyok ezért a videó is azzá vált. Az a baj, hogy mi akik videót csinálunk a leckékre, mi (én legalábbis) nem vagyunk szinészek. De mivel a videó arra készteti az alanyt, aki megjelenik rajta, még is csak színésszé válik és ez egy olyan kényszerhelyzet szerintem.